Lévaiék neve egyre jobban cseng napjainkban a birkózótársadalomban. Gyakorlatilag nincs olyan – a sportágban jártasok körében, – aki ne ismerné őket. Ez nem véletlen, hiszen bravúrt bravúrra halmoznak a srácok edzőjükkel, vagyis az édesapjukkal, Lévai Zoltánnal. Nem volt ez másképp 2019-ben sem: A legidősebb fivér, Zoltán U23-as Európa-bajnoki címet szerzett Újvidéken, ráadásul eggyel magasabb kategóriában, a 82 kilósok között. Tamás (77 kg) juniorként vitézkedett az U23-as Eb-n: bronzérmet nyert, nem sokkal később Pontevedrában nyújtott junior-kontinensbajnoki címet érő teljesítményt. A legkisebb testvér, Levente (44 kg) kivívta a serdülőválogatottságot, és tisztesen helytállt, kilencedik lett a korosztály krakkói Európa-bajnokságán.Zoltán U23-as Európa-bajnoki címet szerzett Újvidéken, ráadásul eggyel magasabb kategóriában, a 82 kilósok között. Tamás (77 kg) juniorként vitézkedett az U23-as Eb-n: bronzérmet nyert, nem sokkal később Pontevedrában nyújtott junior-kontinensbajnoki címet érő teljesítményt. A legkisebb testvér, Levente (44 kg) kivívta a serdülőválogatottságot, és tisztesen helytállt, kilencedik lett a korosztály krakkói Európa-bajnokságán.
A Lévai család: Tamás (balról), Levente (elől), ifjabb Zoltán (jobbról) és az apuka, Zoltán (hátul)
„Nem is kérdés, büszke vagyok. Nehezen lehet elképzelni szebb évet annál, hogy két Európa-bajnokot is ünnepelhessünk egyazon évben a családban. Mindig túl nagy álmokat szövögetünk, ennek okán azért maradt bennem apró tüske a világbajnoki szereplések miatt, hiszen mind a két nagyfiam aranyesélyesként utazott. De ne legyünk telhetetlenek, csak azt tudom kívánni, hogy ez legyen a legrosszabb évünk” – összegez a mester.
Sok év, kő kemény, szenvedéllyel teli munka van a hátuk mögött. De volt-e bármi kérdés afelől, hogy a srácok birkózóvá válnak?
„Eldöntöttem, hogy leviszem őket a terembe, és ha ügyesek lesznek, akkor maradnak. Amikor elkezdtek járni, az első fél-egy év a beszoktatásról szólt. Akárcsak az óvodában, volt sok sírás, hogy nem akarnak jönni, de aztán érkeztek az első sikerek, egyre ügyesebbek lettek, megtanultak hátra szaltót ugrani, kezdtek kitűnni a korosztályukból, és láss csodát, megszerették. Olyannyira, hogy büntetésképpen edzésmegvonás járt, ha rossz jegyeket szereztek az iskolában” – mosolyog az apuka.
Megannyi versenyen lehet látni, hogyan buzdítják egymást a fivérek. Mintha ők állnának a szőnyegen. Látszik az egység és a testvéri szeretet.
Ez azonban nem volt mindig így:
„Kilencéves voltam, Tomi pedig hat, amikor Levente megszületett, akkor hirtelen nagy korkülönbségeket észleltünk. Emiatt eltávolodtunk egymástól, tizenhat éves koromig nem is kerestük a másik társaságát. Most, hogy már ő is nagyfiú lett, mondhatom, hogy a legjobb barátom. Levi is kezd felnőni, és hozzánk csatlakozni. Úgyhogy nagyon örülök, hogy ilyen jó testvéreim vannak, ez minden szempontból fontos” – idézi fel a közelmúltat Zoltán.
A céltudatosság és a komolyság nem minden esetben jellemezte őket tizenévesen.
„Zoli már korosztályos válogatott volt, épp készült az Európa-bajnokságra. Régen nagyon sokat bicikliztünk, élmény volt különböző pályákra járni. Nem volt ez másképpen akkor sem. Egy kisebb ugratóhoz másfél literes flakont helyezett, hogy ő azt most átugratja. Akkora borulás lett a vége, amekkorát még tévében sem láttam. A feje tiszta vér volt hátul, rémítő látvány. Amikor mentünk hazafelé – abszurd, és persze kivitelezhetetlen módon – arra kért, hogy ne mondjuk el apáéknak. Az volt a nagy ötlete, hogy mossuk ki a patakban a fejét. Szerencsére, ez nem történt meg. Itthon meg jött a leszúrás” – meséli Tamás.
Levente hármuk közül a legjobb tanuló, kitűnő az iskolában. Csakúgy, mint az édesapja, ő is edző szeretne lenni. Azt mondja, motiválják a fivérei:
„Büszke vagyok arra, hogy ilyen jó birkózók a testvéreim, és arra is, hogy apukám kiváló mester. Ők a legnagyobb példaképeim – a civil életben és sportolóként egyaránt. Szeretném mind a két területen őket követni. Igaz, egyelőre nincs érmem világversenyről, ugyanakkor nem is indultam még annyin, mint Zoli és Tamás. Jövőre utolsóéves serdülő leszek, a kontinensbajnoki dobogó legfelső fokát célzom meg!”
De hogyan képzeli el az apuka a család életét mondjuk huszonöt év múlva?
„Nagyon bízom benne, hogy addigra már öt-hat unokám lesz, és amikor összeülünk, elmesélhetjük azoknak a versenyeknek a történetét, amelyeken nagy sikereket értünk el. De elsősorban a fiaim gyerekeinek az életéről, mindennapjairól beszélgetünk, és érezzük jól magunkat. Tipikus olasz stílusú családi életet képzelek el.”
Egyéb korosztályos hírekBIRKÓZÁSBANa sportági aloldalunkon.
