Autósport: 14 éves amerikai a Red Bullnál

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2020.01.30. 11:49
Címkék
A 14 esztendős amerikai Jak Crawford igazán szerencsésnek vallhatja magát, ugyanis egyedüliként került be a „száguldó cirkusz" négyszeres konstuktőri világbajnok istállójának, a Red Bullnak a juniorcsapatába. Az óriási reménységnek tartott pilóta rálépett arra a sikerútra, amelyet olyan klasszisok jártak be az elmúlt években, mint például Sebastian Vettel vagy Max Verstappen.

Nagy bejelentést tett a Forma–1 négyszeres konstruktőri világbajnok istállója, az osztrák Red Bull: a mindössze 14 éves Jak Crawford a bikásoknál folytatja pályafutását. Az amerikai üdvöske 2019-ben a NACAM Forma–4-es bajnokságban – ez a széria Mexikóban fut – versenyzett és ért el szép eredményeket. Első teljes szezonjában máris hat futamgyőzelmet szerzett, és másodikként végzett a pontversenyben, ennek köszönhetően pedig őt választották megaz év újoncának. Jak Crawford a bikásoknál folytatja pályafutását. Az amerikai üdvöske 2019-ben a NACAM Forma–4-es bajnokságban – ez a széria Mexikóban fut – versenyzett és ért el szép eredményeket. Első teljes szezonjában máris hat futamgyőzelmet szerzett, és másodikként végzett a pontversenyben, ennek köszönhetően pedig őt választották megaz év újoncának.

Az amerikai Jak Crawfordot (14) óriási reménységnek tartják a szakértők Forrás: Twitter
Az amerikai Jak Crawfordot (14) óriási reménységnek tartják a szakértők Forrás: Twitter

Az amerikai Jak Crawfordot (14) óriási reménységnek tartják a szakértők  •  Forrás: Twitter

Crawford idén már Európában fejlődhet tovább: a Red Bull közbenjárásának hálaa német és az olasz F4-es sorozatban száguldozhata Van Amersfoort-istállóval. A csapattársa egyébként az a Jonny Edgar lesz, aki ugyancsak tagja a Red Bull pilótaprogramjának.

A Red Bullnak köztudottan jó szeme van a csiszolatlan gyémántok felkutatásában, elvégre a teljesség igénye nélkül olyan mára klasszissá érett versenyzőket nevelt ki, mint az istálló színeiben négyszer is világbajnokságot nyert németSebastian Vettel, de említhetnénk a jelenlegi mezőny egyik leggyorsabb pilótáját, a holland Max Verstappent is.

De természetesen az akadémia is bővelkedik potenciális sztárjelöltekben: a csapat juniorprogramjának„élversenyzője” 2020-ban az észt Juri Vips lesz, aki Japánban folytatja pályafutását, a Super Formula-sorozatban. Szintén előkelő helyen rangsorolt versenyzőjük a japán Cunoda Júki, akinek pályafutása a Forma–2-ben folytatódik. A gárda természetesen az F3-ban is jelen lesz fiataljaival, itt Liam Lawson, Jack Doohan és Dennis Hauger képviseli őket.

További korosztályos hírek AUTÓSPORTBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Joe Hart: Gusztustalan, amit Paraguay művelt!

Foci vb 2026
9 perce

90 évvel ezelőtt a Haladást ünnepelte Szombathely

Képes Sport
30 perce

Videó: ezért lehetett szüksége Mbappénak védelemre a lefújás után

Foci vb 2026
52 perce

A három bajnoki címet szerző Takács Zsombort addig tartaná meg az MBH, amíg tudja

Kerékpár
1 órája

Gyémánt Liga: Jefferson-Wooden hajszállal Richardsson előtt női 100 méteren

Atlétika
1 órája

Vízilabda: „Nem kifogásokat keresünk, tanulni akarunk” – Kovács Róbert

Utánpótlássport
1 órája

Varga Zsolt: Örülök, hogy egy nehezebb meccset játszottunk

Vízilabda
1 órája

Vb 2026: Hervé Renard már nem a tunéziaiak szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik