Jégkorong: kanadai junior topligában folytatja a 16 éves magyar csatár

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.04.10. 13:37
Címkék
Az Ontario Hockey League-ben szereplő Niagara IceDogs együttese a második körben draftolta a 16 éves magyar csatárt, a már juniorválogatottban is bemutatkozott Mihalik Andrást.

Mihalik András a Dereceni Hoki Klubban nevelkedett, onnan került a tengerentúlra, a Toronto Titans együttesébe. A regionális GTHL liga Midget AAA jelölésű csapatában nem elsősorban ponterős játékával tűnt ki – a legutóbbi szezon alapszakaszában 32 mérkőzésen csupán öt gólig és négy gólpasszig jutott, majd a playoff 12 találkozóján még két asszisztot ért el, így egyáltalán nem tartozott a legeredményesebbek közé –, a Niagara IceDogs részéről mégis felfigyeltek rá, és kiválasztották őt a draft második körének 22. helyén – írja a jegkorongblog.hu.Mihalik András a Dereceni Hoki Klubban nevelkedett, onnan került a tengerentúlra, a Toronto Titans együttesébe. A regionális GTHL liga Midget AAA jelölésű csapatában nem elsősorban ponterős játékával tűnt ki – a legutóbbi szezon alapszakaszában 32 mérkőzésen csupán öt gólig és négy gólpasszig jutott, majd a playoff 12 találkozóján még két asszisztot ért el, így egyáltalán nem tartozott a legeredményesebbek közé –, a Niagara IceDogs részéről mégis felfigyeltek rá, és kiválasztották őt a draft második körének 22. helyén – írja a jegkorongblog.hu.

Mihalik András a Niagara IceDogs csapatában folytatja Forrás: Instagram
Mihalik András a Niagara IceDogs csapatában folytatja Forrás: Instagram

Mihalik András a Niagara IceDogs csapatában folytatja  •  Forrás: Instagram

A klub igazi erőcsatárként jellemezte a kiváló fizikai kondíciókkal rendelkező szélsőt a hivatalos honlapján, olyan játékosnak, aki rengeteg energiát hoz és kőkeményen dolgozik a jégen. A Niagara arra is felhívja a figyelmet, hogy 2003-as születésűként már a magyar juniorválogatottban is lehetőséget kapott Mihalik András. A támadó ott volt például a Magyarország U20–Egyesült Államok U18 szezonnyitó meccsen tavaly nyáron Újpesten, majd a Vas Márton-féle gárda vb-felkészülésén is részt vett, igaz, Kijevbe végül nem vitték el.

Mihalik így csatlakozik azon kevés magyar hokisok közé, akik a négy legerősebb tengerentúli juniorliga – OHL, WHL, QMJHL, USHL – valamelyikében kipróbálhatták magukat. Az első nem más volt, mint Szuper Levente.

Még előrébb a jelöltek között
Az NHL Central Scoutingközzétette az idei játékosbörze előtti végleges draftlistákat. Ezeken külön-külön rangsorolják az Észak-Amerikában, illetve azon kívül játszó tehetségeket, valamint a mezőnyjátékosokat és a kapusokat.A 18 éves Papp Kristóf közel húsz helyet javítva a 143.-ról a 125.-ig küzdötte fel magát.A felnőttválogatottban a nottinghami olimpiai selejtezőtornán góllal bemutatkozó csatár a USHL-es Madison Capitolsban és a Des Moines Buccaneersben idén 44 meccsen 35 pontot hozott össze, mígősztől az NCAA-ben, a Michigan State University csapatában folytatja.

További korosztályos hírekJÉGKORONGBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Sergio Mullor: Nincsen személyes ellentétem Dróth Zoltánnal

Magyar válogatott
41 perce

Gyász: elhunyt Jurij Sziszikin kétszeres olimpiai bajnok tőröző

Egyéb egyéni
43 perce

Futsal: a magyar válogatott a döcögős első félidő után bedarálta a litvánokat

Magyar válogatott
1 órája

Magyar labdarúgó-válogatott: Király Gábor és Juhász Roland is optimistán várja a következő két selejtezős meccset

Magyar válogatott
1 órája

A mieink közel a 2. helyhez, Koszovó történelmet írhat – selejtezős számolgató

Foci vb 2026
2 órája

Menesztette az FC Kassa Frantisek Straka vezetőedzőt – hivatalos

Minden más foci
2 órája

ATP-vb: egygyőzelemnyire az év végi világelsőségtől Alcaraz

Tenisz
2 órája

820 kilométer/órás sebességgel repültek a mieink Örményországba

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik