Atlétika: a hazai versenyek is kellően motiválják az ARAK-lányokat

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2020.06.25. 19:39
Címkék
A székesfehérvári ARAK Akadémia legsikeresebb fiatal atlétanői közül Mátó Sárát a Gyulai Memorial, Takács Boglárkát a felnőttbajnoki címvédés lelkesíti.

A koronavírus-járvány miatti kényszerszünetet követően az egyik legsikeresebb hazai utánpótlás-nevelő műhely, a székesfehérvári ARAK Akadémia fiatal atlétái is igyekeznek visszazökkenni a régi kerékvágásba.székesfehérvári ARAK Akadémia fiatal atlétái is igyekeznek visszazökkenni a régi kerékvágásba.

A Bregyó közi atlétikai központban nagyjából két hete már a megszokott módon zajlanak az edzések. Az akadémia jelenleg több mint háromszáz sportolóval foglalkozik, és az elmúlt években számos kiváló atlétát nevelt. A nemzetközi mezőnyben is letette a névjegyét többek között a már felnőttkorú kalapácsvető Pásztor Bence – aki korábban minden korosztályos világversenynek meghatározó szereplője volt –, vagy a többszörös bajnokok közül a sprinter Szabó Dániel, a rúdugró Siskó Zsófia vagy a 400 méter gátas Mátó Sára. Utóbbi tavaly ezüstérmet szerzett az U20-as Eb-n, és többször is megjavította a hazai korosztályos rekordot.

Takács Boglárka a bajnoki címvédés mellett az országos csúcsdöntést is a fejébe vette Fotó: Ambrus László
Takács Boglárka a bajnoki címvédés mellett az országos csúcsdöntést is a fejébe vette Fotó: Ambrus László

Takács Boglárka a bajnoki címvédés mellett az országos csúcsdöntést is a fejébe vette  •  Fotó: Ambrus László

Az ifik között korábban Eb-ezüstérmes és ugyancsak hazai csúcstartó, valamint felnőttbajnok a rövidtávfutó Takács Boglárka, és éppúgy, mint ő, döntőzött a legutóbbi U20-as kontinensviadalon a távolugró Endrész Klaudia is.

Tölgyesi Előd szakosztályvezető a Fehérvár TV-nek beszélt arról, hogy az elhalasztott vagy törlésre került idei világversenyek ellenére is igen sűrű lett a fiatalok versenynaptára.

„Miután kiderült, hogy augusztusban és szeptemberben lesz a fő versenyszezon, már tudtunk egy kis formát szabni a felkészülésünknek. Abban a két hónapban nagyon sok verseny lesz, hiszen a szövetség próbál minden országos bajnokságot bezsúfolni az időszakba, így szinte minden hétvégén kihívás vár a tanítványainkra.”

A fiatalok azonban állnak elébe a kihívásoknak.

„A hazai versenyekből kell a lehető legtöbbet kihozni – mondja a 19 éves Mátó Sára. – Hazai pályán, Székesfehérváron rendezika Gyulai István Memorialt, amelyen valószínű, hogy indulok. Úgy tűnik, ez lesz a legnívósabb versenyem az évben, így itt szeretnék minél jobban szerepelni, de ezen kívül még az itthoni bajnokságokon is tervezem a részvételem.”

„Szeretném megvédeni a felnőtt országos bajnoki címemet száz és kétszáz méteren is – jelenti ki 18 esztendős Takács Boglárka. – Emellett a korosztályomban is jól kívánok teljesíteni. Tavaly kitűztük, és titkon bíztunk benne, hogy idén a felnőtt országos csúcsot is sikerül megjavítanom. Ez a terv sérülés miatt kicsit veszélybe került, de remélem, még van időm, és össze tudom magam szedni annyira, hogy sikerüljön.„

Jelen állás szerint augusztus 8-án kezdődik a jubileumi, 125. felnőtt magyar bajnokság, egy hétre rá jön az U23-asok és a juniorok, majd azt követi hét nappal az ifik országos viadala. A Gyulai István Memorialt augusztus 19-én rendezik, míg az újonc és serdülő korosztály bajnokságát szeptember 18. és 20. között tartják.

További korosztályos hírekATLÉTIKÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
7 perce

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
17 perce

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
18 perce

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
36 perce

Ilja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
50 perce

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
55 perce

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
58 perce

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
1 órája