Kosárlabda: Fegyverneky és Honti táboroztatta a fiatalokat

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.07.17. 18:50
Címkék
Az államilag elismert Soproni Darazsak Sportakadémia közreműködésével a Balaton partján fekvő Gyenesdiáson a két klasszis kosrálabdázó, Fegyverneky Zsófia és Honti Kata vezetésével táborozhattak a 13-16 éves lányok.

Egy hétig táboroztak Székesfehérváron a 13-16 éves kosaras lányok; a foglalkozásokat két soproni legenda, Honti Kata és Fegyverneky Zsófia tartotta. A hangsúly az egyéni képzésen volt, a program ettől függetlenül sokszínű volt. Honti Kata és Fegyverneky Zsófia tartotta. A hangsúly az egyéni képzésen volt, a program ettől függetlenül sokszínű volt.

Csoportkép a táborban Forrás: wbasket.hu
Csoportkép a táborban Forrás: wbasket.hu

Csoportkép a táborban  •  Forrás: wbasket.hu

„Összesen negyven gyerekkel dolgoztunk. Voltak olyanok, akik a Soproni Darazsak Sportakadémiából érkeztek, de az ország más részeiről is érkeztek hozzánk. A hét nagy részében az egyéni képzés volt a középpontban, ennek megfelelően kis létszámú, életkor és poszt szerint kialakított csoportokban edzettünk délelőtt és délután. Ezen kívül az akadémia erőnléti edzője által összeállított munkarend is zajlott, illetve gyógytornához kapcsolódó feladatokat is végeztek a fiatalok. A hét második felében játszottunk: három-három, négy-négy ellen. A zárónapon a játékos sportvetélkedők kaptak helyet”− nyilatkozottFegyverneky a wbasket.hu-nak, aki Honti Katával Olaszországban gyűjtött tapasztalatokat.

Az elmúlt években a Giorgia Sottana nevével fémjelzett Playground Basketball Camp-re vittek magyar gyerekeket.

„Három éve működünk közre ebben a táborban. Kata legjobb barátja, az ismert olasz játékos Giorgia Sottana. Láttuk, mennyire szuper és jó hangulatú az esemény. Mi is szerettünk volna létrehozni ehhez hasonlót. Kezdetben ez úgy nézett ki, hogy Giorgia felajánlotta: nemzetközivé teszi a tábort és vigyünk magyar gyerekeket. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) segítségével ezt három éven át megvalósíthattuk.”

A gyenesdiási program összeállításában az volt a cél, hogy a kosárlabdához kapcsolódó tevékenységi köröket is bemutassák, így az erőnléti munkát, a rehabilitációt és a sporttáplálkozást.

„Szerettünk volna edzésen kívüli aktivitásokat is bemutatni. Ennek része volt a gyógytorna, a törzs- és izomerősítő gyakorlatok is. Az esti foglalkozásokon próbáltuk jobban megismertetni azt a hozzáállást, amely elengedhetetlen a profivá váláshoz. A soproni gyerekek ebbe már belerázódtak az akadémián.”

További korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

„Beszéljenek kevesebbet, koncentráljanak a versenyzésre!” – ezt megkapták a Ferrari pilótái…

F1
14 perce

Sportlövő-vb: messze voltak a döntőtől összetettben a magyar férfi puskások

Egyéb egyéni
43 perce

Nem foglalkoznak az örmény–magyar eredményével az írek

Foci vb 2026
1 órája

Felül kell írni az életösztönt – Törőcsik Zsófia útja egy hajóroncstól a világcsúcsig

Egyéb egyéni
1 órája

Nikházi Márk visszatér Budafokra, ő a klub új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

A Kisvárda ellen gólt szerző Galambos János busszal ingázik Szekszárd és Paks között

Labdarúgó NB I
1 órája

Vb-selejtező: spanyol játékvezető az örmény–magyaron

Foci vb 2026
2 órája

Kulcsemberük nélkül a magyar válogatott ellen az örmények

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik