Sportlövészet: törölték a juniorok Európa-bajnokságát

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.07.02. 15:56
Címkék
Joó Éva utánpótlás-igazgató szerint az európai szövetség jó döntést hozott a junior sportlövő Eb törlésével; a fiatalok itthon versenyezhetnek idén.

Szerdán az Európai Sportlövő Szövetség (ESC) elnöksége törölte az idei versenynapárból a 25 és 50 méteres junior Európa-bajnokságot. Miután a korosztályos világbajnokság már korábban erre a sorsra jutott, eldőlt, hogy a magyar fiataloknak ebben az évben már nem lesz lehetőségük magukat megmutatni nagy nemzetközi viadalon. Pedig az utóbbi években rendre kimagaslóan szerepeltek ezeken az erőpróbákon.

Hammerl Soma az idei légpuskás Eb-n aranyérmet nyert Forrás: MSSZ
Hammerl Soma az idei légpuskás Eb-n aranyérmet nyert Forrás: MSSZ

Hammerl Soma az idei légpuskás Eb-n aranyérmet nyert  •  Forrás: MSSZ

A tavaly Bolognában rendezett kontinensviadalon a puskás Hammer Soma harmadik helyen végzett, Dénes Eszterrel párban mixben nyert, és a fiú-, valamint a leánycsapat dobogóra állhatott. Emellett a felnőtt mezőny fiataljai közül Bajos Gitta egyéni, Pekler Zalán csapatbronzérmet ünnepelhetett. Az európai szövetség döntését Joó Éva utánpótlás-igazgató véleményezte honlapunknak.

„Az ESC tartott egy előzetes felmérést, hogy kinek mi az álláspontja a megrendezéssel kapcsolatban, ki mennyiben vállalná a szereplést. Mi a lebonyolítás mellett szavaztunk, persze, csak akkor, ha a vírushelyzet valamelyest normalizálódik. Úgy gondolom, jó döntés született. Nem kell a tűzzel játszani. Nagyobb gond lehet abból, ha elhamarkodjuk a dolgot. Itthon kell versenyeket rendezni. Lehet, hogy a környező országokban egy-két kisebb nemzetközi verseny meg lesz tartva, bár ezek is kétesélyesek.”

Joó Éva szerint a junioroknak nehéz lehet elfogadniuk a döntést, hiszen mindenki nagyon készült az eseményre, de be kell látniuk, az egészség az első.

„Értelmes, okos fiatalok, megértik, hogy komoly a dolog. Ezzel együtt ugyanúgy dolgoztatni szeretnénk őket, edzőtáborokat is igyekszünk szervezni, és akkor nem törik meg a munka. A jövő évben újra ott lesznek előttük a lehetőségek a bizonyításra. Most picit ki lehet engedni, szabad lazítani, mert lőni nem fognak elfelejteni. Nem kell kétségbe esni.”

Abból a szempontból szerencsések a magyar fiatalok, hogy a legjobbak a világ élmezőnyéhez tartoznak a korosztályukban, így gyakorlatilag az országos bajnokság színvonala is vetekszik az Eb-jével. A szövetség szeptemberben rendezné meg a hazai megméretéseket. A 25-50 méteres junior ob-ra 4-5-én, a felnőttre és az ifjúságira 25-27-én kerül sor a tervek szerint.

További korosztályos hírekSPORTLÖVÉSZETBENa sportági alodalunkon.

Legfrissebb hírek

Schäfer András: Legyen meg a belső békém, ez a legfontosabb

Légiósok
6 perce

NBA: a Chicago jött ki győztesen az idény eddigi legnagyobb pontzuhatagából

Amerikai sportok
7 perce

Liverpooli számvetés a pirruszi győzelem után

Angol labdarúgás
24 perce

Brazília: Depay góljával kupagyőztes a Corinthians – egy zseniális csel után

Minden más foci
32 perce

Auston Barnes: Sokat jelent a Falco elleni siker

Kosárlabda
1 órája

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
1 órája

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
5 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik