Sportlövészet: Bajos Gitta is csökkentett üzemmódra váltott

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2020.08.04. 16:05
Címkék
„Az biztos, hogy az első pár verseny nem azt az eredményt fogja mutatni, amire egyébként képesek vagyunk” – mondja 18 éves válogatott sportlövő, Bajos Gitta, aki a bizonytalan időszakban nem viszi túlzásba az edzéseket.

A legjobb hazai utánpótláskorú sportlövőknek a legutóbbi versenye a februári 10 méteres Európa-bajnokság volt, amelyen a felnőtt- és a juniormezőnyben is megmutatták magukat a fiatalok. Azóta semmi. Időközben az is kiderült, hogy idén már nem is számíthatnak semmilyen világversenyre, ha minden a tervek szerint alakul, akkor az országos bajnokságokra szeptemberben kerül sor. Erről a hazai szövetség kedden adott tájékoztatást. Az edzések a felnőtt Eb-bronzérmes, 18 éves Bajos Gittát és az utolsó junioréves, 20 esztendős, többek között ifjúsági olimpiai bajnok Pekler Zalánt foglalkoztató komáromi Finomító SLK-ban nem álltak le, de jóval alacsonyabb fokozatra kapcsolva zajlanak.Bajos Gittát és az utolsó junioréves, 20 esztendős, többek között ifjúsági olimpiai bajnok Pekler Zalánt foglalkoztató komáromi Finomító SLK-ban nem álltak le, de jóval alacsonyabb fokozatra kapcsolva zajlanak.

Bajos Gitta is visszavett Fotó: Bodrogi Tamás
Bajos Gitta is visszavett Fotó: Bodrogi Tamás

Bajos Gitta is visszavett  •  Fotó: Bodrogi Tamás

„Lövöldözünk néha – kezdi helyzetjelentését a puskás Bajos Gitta. – Természetesen, kicsit visszavettünk az elánból, igazából a szinten tartásra összpontosítunk, mellette pedig pihenünk. Heti három alkalommal megyek a lőtérre, de az edzésidő is teljesen lerövidült. Két óra. Hogy miért? Mert tulajdonképpen nincs kilátásban semmilyen nagyobb verseny. Persze, az országos bajnokságot lehet várni, de közben ijesztgetnek minket a vírus második hullámával is, szóval csak a bizonytalanság biztos. Rendeznek online versenyeket, de azok nem az igaziak. Minden versenyzőnek a saját lőteréről kell bejelentkeznie, nos, nálunk nincsenek meg az ehhez szükséges technikai feltételek.

Kisvárdai István tanítványa szerint az egyik legnagyobb kihívást ebben a kietlen időszakban a lelkesedés megtartása jelenti.

„A motivációt fontos lenne megőrizni, de nem egyszerű. Nagyon szeretek lőni, de leginkább azért, hogy a versenyeken bizonyítsak, teljesítsem a kihívásokat. Ez a mostani rész nem a kedvencem. Abból a szempontból jó csak, hogy másra is jut időm. Három hete megszereztem a jogosítványom, gyakorolhatom a vezetést, és ha egyet gondolok, akkor hétvégén elutazhatok a Balatonra néhány napra – ahogy most is fogom tenni.”

Bajos Gitta úgy véli, bár a lövészetet alapjaiban nem lehet elfelejteni egyhamar, a versenyzés ritmusából igencsak ki lehet zökkenni.

„Korábban megszoktuk, hogy minden héten rajtunk az a stressz, az a felfokozott állapot, amit a folyamatos versenyek jelentenek. Így, hogy már nem tudom mennyi hónap maradt ki, és még mennyi fog, iszonyúan nehéz lesz visszarázódni. Az biztos, hogy az első pár verseny nem azt az eredményt fogja mutatni, amire egyébként képesek vagyunk. Vannak még fennmaradó olimpiai kvóták, azokat meg kell szerezniük valakiknek. Igen, szeretnék nagyot alakítani az ezt eldöntő jövő évre halasztott versenyen, de fogalmam sincs, hogy milyen formában leszek akkor, mert azt sem tudom, milyenben vagyok most.”

Az egyesület másik fiatal kiválósága, a jövőre már csak kizárólag a felnőttek között versenyző, szintén puskás Pekler Zalán, nemrégiben így fogalmazott honlapunknak:

„Úgy gondolom, amennyit tudtam, kihoztam az utánpótlásévekből. Számos Eb és vébé-érmet szereztem mind egyéniben, mind csapatban, úgyhogy bízom benne, hogy jól fog indulni a felnőttkarrierem. Lesz időm felkészülni rá, mert ezen a nyáron több idő fog jutni a lazításra, mint korábban. Nem így terveztük, de most a pihenésre is lesz alkalmam a szinten tartás mellett, és ennek a későbbiekben akár még pozitív hatása is lehet.”

További korosztályos hírekSPORTLÖVÉSZETBENa sportági alodalunkon.

Legfrissebb hírek

Harry Kane-ből lovag lehet

Foci vb 2026
2 perce

Videó: Argentína hosszabbítás, Egyiptom tizenegyespárbaj után ment tovább – a 23. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
4 perce

A kolumbiai kapitány szerint még sok örömteli pillanattal tartoznak a szurkolóknak

Foci vb 2026
18 perce

Luis Díaz lett a Kolumbia–Ghána mérkőzés legjobbja

Foci vb 2026
31 perce

Felsültek az afrikai csapatok, de hasítanak a dél-amerikaiak – statisztikák

Foci vb 2026
1 órája

Lezárult az egyenes kiesés szakasz első fordulója, kialakultak a nyolcaddöntő párosításai

Foci vb 2026
1 órája

Jhon Arias gólja döntött, Kolumbiával lett teljes a nyolcaddöntő mezőnye

Foci vb 2026
1 órája

Kolumbia továbbjutott, megvan a nyolcaddöntő teljes mezőnye

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik