Jégkorong: már jövő decemberre készül a juniorválogatott

2020.12.20. 16:41
Címkék
Edzőtáborban vett részt, és két győztes felkészülési meccsel zárta a válogatotthetet az U20-as nemzeti együttes, amelynek legközelebb csak egy év múlva lesz tétmérkőzése.

Csütörtökön a két évvel fiatalabbak ifjúságiak csapata ellen nyert 6–2-re, szombaton pedig az Erste Ligában szereplő Dunaújvárosi Acélbikák együttesét múlta felül 3–1-re az U20-as jégkorong-válogatott, amelynek az eredeti menetrend szerint éppen a héten ért volna véget a divízió I/A csoportos világbajnoksága a dániai Horsholmban.

Azt a tornát is – mint oly sok más eseményt – törölte a nemzetközi szövetség (IIHF), így most még egy jó darabig maradnak az edzőmérkőzések, egyelőre azok is „házon belül”. A korosztály szövetségi kapitánya, Horváth András már a jövő évi világbajnokságra való felkészülés jegyében csak 2002-es születésű játékosokat hívott meg az összetartásra, amely jól sikerült és ami az eredményeket illeti, százszázalékos mérleggel zárult.

Mindkét felkészülési meccsét megnyerte az U20-as válogatott Forrás: MJSZ
Mindkét felkészülési meccsét megnyerte az U20-as válogatott Forrás: MJSZ

Mindkét felkészülési meccsét megnyerte az U20-as válogatott  •  Forrás: MJSZ

„Hatalmas különbség van a két edzőmérkőzésünk között. Legutóbb hiányoltam a taktikai fegyelmet, a védekező harmadbeli munka nem úgy működött, ahogy szerettem volna nyilatkozta már a második találkozó után Horváth. – Az, hogy a mai napon a végén mosolyoghassunk és sikert arassunk, ez elengedhetetlen volt. A DAB Erste Ligás csapata elég komoly brigád, benne néhány olyan légióssal, akik szintén komoly múlttal és jelennel rendelkeznek. Az ő támadójátékukat csak akkor volt esélyünk megfékezni, illetve egy gólon tartani, ha jól dolgozunk a védekező harmadban, ha segítünk a kapusnak és együtt, csapatként harcolunk. Ez megvolt, gratuláltam a csapatnak.”

De persze most nem az eredményességen volt a hangsúly, hiszen ez a csapat 2021 végére épül.

„Természetesen rengeteg információt kaptunk a játékosokról, ez a mostani meccs hasonlított ahhoz a terheléshez, nyomáshoz, amire számítunk majd a világbajnokságon. Most egy elemző időszak következik, természetesen mindenkit ki fogunk vesézni, átnézzük a videókat, az információkat összegezzük. Majd ezt követően lehetőséges valamekkora szűkítés, de most még nincs ennek az ideje. Egy év múlva lesz a világbajnokság, most a fejlesztés, a játékosok jó irányba terelése van előtérben.”

Jövő decemberben pedig végre már a világ legjobb tizenhat csapata között szerepelhet az U20-as együttes a kazah, a lett, a fehérorosz, a norvég és a házigazda dán válogatott ellen.

További korosztályos hírekJÉGKORONGBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

NS-képeslap: a sport- és a közösségi események találkozási pontja

Egyéb egyéni
7 perce

NS-ELEMZÉS: bajnoki címet ért az ETO korszerű labdás játéka

Labdarúgó NB I
37 perce

NHL: hosszabbításban dőlt el a hetedik meccs, a Montreal bejutott a keleti fináléba

Amerikai sportok
1 órája

NBA: Wembanyama fantasztikusan játszott, bajnokveréssel indított a Spurs

Amerikai sportok
1 órája

Fetter Erik: Mélyről jöttünk vissza, magas helyre teszem a piros trikót

Kerékpár
2 órája

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
8 órája

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
8 órája

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik