Öttusa: „kiválogatták” a fiatalokat a korosztályos vb-kre

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.01.18. 09:00
Címkék
Az öttusázók válogatóversenyei után körvonalazódott, hogy kik és milyen korosztályban szerepelhetnek a júliusra halasztott utánpótlás-világbajnokságon.

Az utánpótláskorú öttusázók már tavaly ősszel elkezdték a felkészülést az idei korosztályos világversenyekre, hiszen az U17-esek és az U19-esek, valamint a juniorok világbajnoksága februárra volt kiírva az egyiptomi Alexandriában. A múlt héten a nemzetközi szövetség (UIPM) a járványhelyzet miatt azonban júliusra halasztotta a viadalokat – helyszín nem változik –, így a fiataloknak alaposan meghosszabbodott a felkészülési idejük. Január közepéig a hazai válogatóversenyeket is megtartották (az U17-es és az U19-es négy, a juniorok három válogatón vehettek részt), így körvonalazódott, hogy kik vehetnek részt a világbajnokságon. Többen már kisebb-nagyobb nemzetközi rutinnal bírnak a legjobban teljesítők közül, de olyanok is akadnak a névsorban, akiknek a 2020-as év hozott áttörést a pályafutásokban, és az első világeseményükre készülhetnek.

Kovács Eszter (balra) és Tóth Dorka Sára is nagyszerűen szerepelt a legutóbbi versenyeken Fotó: Buza Virág/MÖSZ
Kovács Eszter (balra) és Tóth Dorka Sára is nagyszerűen szerepelt a legutóbbi versenyeken Fotó: Buza Virág/MÖSZ

Kovács Eszter (balra) és Tóth Dorka Sára is nagyszerűen szerepelt a legutóbbi versenyeken  •  Fotó: Buza Virág/MÖSZ

Az U17-es fiúk között Tamás Botond mind a négy válogatón legyőzhetetlennek bizonyult, de Jassó Zalán, Fábián Máté és Tóth Ákos is kitett magáért, míg a lányok mezőnyéből Bauer Blanka és a társainál jóval fiatalabb, 2007-es születésű Haraszin Linda emelkedett ki – leginkább a futásával és a lövészetével. Mellettük Zemán Zóra és Kozma Réka teljesítményét illeti dicséret, egyelőre ők az egyéni kerettagok. Az U19-es korosztályban Gáll András a felnőttversenyeken is megsüvegelendő időket ért el a kombinált számban. Rajta kívül Páczai Dávid, Batuska Dominik és Csák Milán lehet elégedett az eredményeivel. Itt a lányok versenyeiben Tóth Dorka Sára, Dulai Kinga és Varga Bianka nyújtott kiemelkedőt. A korosztály nagy hiányzója a válogatókon a 2019-ben U17-es vb-ezüstérmes Dobronyi Dorina volt az ősszel, aki betegségét követően már újra edzésbe állt, és bízik a gyors formába lendülésben – tehát a kihagyás miatt nem esett el az indulási jogtól. A junior nők között Gulyás Michelle, Kovács Eszter, Breitner Hanna és Erdős Rita vitte a prímet. Ez a négyes igen acélosnak tűnik, a már a felnőttmezőnyben is kiváló nemzetközi eredményeket elérő Gulyással, a két válogatón is győztes Kováccsal, az U19-es országos bajnok Breitnerrel, és a 2019-ben U19-es Európa-bajnoki címet szerző Erdőssel. A junior férfimezőnyben pedig Bőhm Csaba, Viczián Bence és Gyurka Márk Manó bizonyított a legtöbbször, ők szerepelnek a szűkített listán, de Tamás József és Koleszár Mihály is esélyes lehet a keretbe kerülésre – viszont ők különböző okok miatt csak egy-egy válogatóversenyen tudtak elindulni. Éppen a hiányzók miatt is lehet még változtatni a névsorokon a későbbiekben – erről Bretz Gyula, a hazai szövetség elnöke tájékoztatott.

„A múlt hét szerdai elnökségi ülésen úgy döntöttünk, hogy a válogatási elveket, amelyek alapján a sorrendek kialakultak, meg kell újítani, mert a versenyek júliusra tolódtak, és addig még sok minden történhet – mondta az elnök. – Természetesen az eddig elért eredményeket ugyanúgy figyelembe fogjuk venni. Tehát nagy változás nem várható a keretben, csupán ha valaki időközben megtáltosodik, annak szeretnénk, hogy maradjon esélye az indulásra.”

További korosztályos hírekÖTTUSÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Magyar színekben folytatja a többszörös utánpótlás vb-döntős

Kerékpár
1 perce

Történelmi igazolás küszöbén: Huszti András már a Steauával edz – NS-infó

Légiósok
12 perce

Vadnai Jonatán ismét dobogós a lanzarotei vitorlásversenyen

Egyéb egyéni
43 perce

Osváth Attila már nem sajnálja, hogy hétvégén nem sikerült megverniük az FTC-t

Labdarúgó NB I
50 perce

A korábbi erőnléti edző meglepő részleteket árult el Szoboszlai liverpooli pályafutásának kezdeteiről

Angol labdarúgás
50 perce

Kovács István: Uszik is tiszteleg Papp László emléke előtt   

Ökölvívás
1 órája

NFL: szoros csatában nyert, a 37 esztendős Matthew Stafford lett az MVP

Amerikai sportok
1 órája

NHL: doppingvétség miatt tiltották el 20 mérkőzésre a Pittsburgh védőjét

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik