Öttusa: Erdős Rita versenyről versenyre javul

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2021.02.05. 09:00
Címkék
Az Mol Alapítvány által támogatott U19-es Európa-bajnok öttusázó, Erdős Rita egyre jobb formában készül, és ha minden jól megy, az idén a junior-világbajnokságon bizonyíthat.

Újra egyre jobb formába lendül és a tőle megszokott intenzitással, valamint alázattal végzi az edzéseit a Trion SC 18 éves öttusázója, Erdős Rita. Az idei évtől hivatalosan is a juniorok közé lépő versenyző az ősszel átesett a vírusfertőzésen, így a felnőtt országos bajnokságot kihagyta, de a korosztálya ob-ján már ott volt, és az ötödik helyen zárt. Novemberben Lengyelországban járt, és az U24-es Eb némileg foghíjas mezőnyében végzett a hetedikként, majd az azt követő két hazai junior-vb-válogatón is a második helyet szerezte meg, ezzel bebiztosítva a helyét az utazók között – más kérdés, hogy azóta az eredetileg februárra kiírt egyiptomi junior-világbajnokságot júliusra halasztotta a nemzetközi szövetség, így addig még újabb válogatókra kerül sor.Erdős Rita. Az idei évtől hivatalosan is a juniorok közé lépő versenyző az ősszel átesett a vírusfertőzésen, így a felnőtt országos bajnokságot kihagyta, de a korosztálya ob-ján már ott volt, és az ötödik helyen zárt. Novemberben Lengyelországban járt, és az U24-es Eb némileg foghíjas mezőnyében végzett a hetedikként, majd az azt követő két hazai junior-vb-válogatón is a második helyet szerezte meg, ezzel bebiztosítva a helyét az utazók között – más kérdés, hogy azóta az eredetileg februárra kiírt egyiptomi junior-világbajnokságot júliusra halasztotta a nemzetközi szövetség, így addig még újabb válogatókra kerül sor.

Erdős Rita egyre jobb formában versenyez Fotó: Buza Virág/MÖSZ
Erdős Rita egyre jobb formában versenyez Fotó: Buza Virág/MÖSZ

Erdős Rita egyre jobb formában versenyez  •  Fotó: Buza Virág/MÖSZ

„Összességében elégedett vagyok az elmúlt versenyeken mutatott teljesítményemmel – mondja Rita. – Leginkább azért, mert a junior ob-tól kezdve mindig tudtam javulni az előző versenyhez képest. Persze, a válogatók során a cél az volt, hogy bekerüljek a négyfős vb-csapatba, de nem ért váratlanul a halasztás, számíthattunk rá. A motivációm ezzel kicsit sem csökkent, igyekszem magamból kihozni a legtöbbet az edzéseken, amelyek egyre jobban mennek, és szerencsére a sérülések is elkerülnek mostanában. Most csak élvezem, amit csinálok.”

És azért készülni is maradt mire. Február végén a fedett pályás felnőtt országos bajnokságon nyílik újabb lehetőség a bizonyításra.

„A felnőtt ob-t ugyanúgy a saját versenyemnek tekintem. Mindig a legjobb teljesítményre törekszem, ez ezúttal sem lesz máshogy. Az eredményekkel kapcsolatban sosem fogalmazok meg konkrét célokat, bízom benne, hogy minél jobb helyen végzek. Az elmúlt időszakban kiemelten foglalkoztunk a futásommal, így ha valamit nagyon szeretnék, az az, hogy a kombinált számot 12:30-as időn belülre tudjam stabilizálni.”

A futás mellett azért a többi tusával is igen jól áll a versenyző. A decemberi válogatón például egészen kiemelkedő szerepléssel – 32 győzelem, 8 vereség – nyerte meg a vívást. Egyfolytában a legmagasabb szinten teljesíteni azonban nem egyszerű. Rita pedig igen magasra tette lécet 2019-ben, amikor Litvániában U19-es Európa-bajnok lett.

„Az említett válogatón jobban ott tudtam lenni fejben, és nem is izgultam annyira, mint máskor. Ennek köszönhető a jól sikerült a vívás. A következő versenyen viszont már ennek tudatában akartam jobb vagy legalább olyan teljesítményt, és kicsit túl is gondoltam az egészet. Az Európa-bajnoki címre próbálok nem gondolni a versenyek alatt, hogy ne jelentsen felesleges terhet. Elsődlegesen magamnak szeretnék megfelelni. Természetesen, azért ott van a gondolataimban, hogy egyszer sikerült bizonyítanom egy világversenyen, és akkor miért ne sikerülhetne többször is?”

Hogy Rita a folytatásban is hasonló sikereket élhessen át, abban a Mol Alapítvány is igyekszik segíteni. A Szigetszentmiklóson élő sportoló az alapítvány támogatásából a folyamatos edzésre járás költségeit tudja fedezni.

További korosztályos hírekÖTTUSÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Szalah és Marmus is ott van az egyiptomi kezdőcsapatban, Irankunda az ausztrál ék

Foci vb 2026
13 perce

Djokovics és Sinner hozta a kötelezőt, Medvegyev viszont kiesett

Tenisz
14 perce

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
14 perce

Hamilton pole pozícióba repítette a Ferrarit! Russell ötödik a silverstone-i sprintidőmérőn

F1
53 perce

Felkészülés: próbajátékosok is szerepet kaptak a Besiktassal szemben alulmaradó Gyirmótban

Labdarúgó NB II
1 órája

Már nagy a vidámság Miamiban, így hangolódnak az argentin szurkolók

Foci vb 2026
1 órája

A kapus után újabb három játékos távozott az NB I-es Kispest-Honvédtól

Labdarúgó NB I
1 órája

Messi újabb rekordokat dönthet meg

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik