Labdarúgás: újra pályán a tavaly Bolognában légióskodó Bakos Zsombor

2021.04.09. 19:05
Címkék
Rendkívül nehéz hónapokon van túl az MTK Budapest korosztályos labdarúgócsapatának támadója, a 17 éves Bakos Zsombor, aki a Bolognában töltött kölcsönjátéka után tavaly tért vissza a fővárosi klubhoz. Jelenleg a legjobb nyolc magyar U19-es csapatot magába foglaló A-csoportban igyekszik bizonyítani. Kérdeztük őt a kezdetekről, az olasz szezon kettősségéről és a visszatérésről.

Hogyan jut el valaki egy nagyjából hatezer főt számláló békési kisvárosból, Mezőkovácsházáról a magyar utánpótlás legmagasabb szintjéig?

Ahogy a legtöbb fiatal labdarúgóra, úgy Bakos Zsomborra is igaz, hogy az első versenyemlékek a helyi Bozsik-programhoz, kupákhoz kötődnek: „Sikerült a játékommal kitűnni a mezőnyből, szerencsére az egyik edzőm pedig beajánlott Békéscsabára. Ott nagyon jó trénereim voltak, mindent megkaptam tőlük, amire szükségem volt. Végigjártam a korosztályos ranglétrát, és ott tapasztaltam meg először az első osztály légkörét – kezdi Zsombor, akinek nem kellett sok idő, hogy a fővárosban találja magát. – Tizenhárom évesen már Budapestre költöztem a foci miatt. Az itt töltött évek alatt rengeteg MTK-s srácot ismertem meg a válogatottból, szimpatikus volt a klub filozófiája, játékstílusa, a 2018/2019-es szezon alapozását pedig már Agárdon, az akadémián kezdtem. Soha nem fogom elfelejteni, amikor az akkori edzőm, Pinezits Máté azt mondta, bízik bennem, és ha megfelelően állok hozzá, gólkirályt csinál belőlem. Erre örökké emlékezni fogok, óriási löketet adott.”

Az utánpótlás vezetőedző betartotta az ígéretét: Zsombor 29 góllal az U16-os első osztály legeredményesebb játékosa lett. Ennek, illetve a válogatottbeli teljesítményének köszönhetően figyelt fel rá a Bologna játékosmegfigyelője. Az örömhírt az akkor 16 éves srác a legjobb módon kezelte, extra motivációt merített belőle; amíg el nem utazott, csak az MTK-t tartotta szem előtt.

A Bologna csapatánál töltött hónapokat élete legnagyobb élményként meséli: „Érkezésem után egyből annyira pörögtek az események, hogy szinte izgulni sem volt időm. Pár nappal később már megvolt az első edzésem is, és szerencsére a játékengedélyem is időben elkészült. Délelőtt kondi, délután már a gyepen – így telt minden nap. Többek között az Atalanta, a Milan, a Spal korosztályos csapataival is találkoztunk. Három csoportra voltunk osztva a korosztályos első osztályban, a legjobb helyezettek pedig rájátszásba kerültek.”

Zsombor balszerencséjére idáig nem jutott el a szezon, mivel a koronavírus Olaszországra is lecsapott 2020 tavaszán. A bajnokságot félbeszakították márciusban, így pedig haza kellett utaznia: ez érthető módon rendkívül megviselte. Ha az olasz kaland idő előtti lefújása nem lett volna elég baj, itthon biztonsági okok miatt nem találkozhatott a csapatával, hónapokig személyi edzővel kellett készülnie; nem volt zökkenőmentes az MTK-ba való visszatérés. Szeptemberben állhatott újra edzésbe a kék-fehéreknél, ám jött a hidegzuhany: gond volt az igazolásával, így az egész őszi félévet ki kellett hagynia.

„Ilyen szituációban még sosem voltam korábban. Készülök a társaimmal, a meccseket viszont a lelátóról nézem. Ennél borzasztóbb érzés nincs. Nekem az a boldogság, ha játszhatok és segíthetem a csapatot. Sorozatban kaptam az élettől a pofonokat: ilyenkor dől el egy játékos életében, hogy fel tud-e állni.”

Bakos Zsombor ünnepli az egyik tavaszi gólját.. Forrás: sandorkaroly.hu
Bakos Zsombor ünnepli az egyik tavaszi gólját.. Forrás: sandorkaroly.hu

Bakos Zsombor ünnepli az egyik tavaszi gólját.  •  Forrás: sandorkaroly.hu

A helyzet szerencsére tavaszra megoldódott, de a mérkőzéshiány óriási volt. Edzője, Horváth Dávid érthető módon a fokozatosságot tartja szem előtt a játékos esetében: „A fiatal labdarúgóknál egy ilyen hosszú tétmeccs-mentes időszak komoly probléma lehet. Fokozatosságra kell törekedni, és lassan építeni vissza a játékperceket. Rendkívül gólérzékeny támadóról van szó, ízig-vérig center. Ha megfelelően dolgozik, karakteres támadó válhat belőle.”

A mester által említett gólérzékenység mindenesetre megmaradt: megtörtént a visszatérés, a tavaszi szezon első néhány mérkőzésén pedig többször is eredményes volt a csatár. Az U19-es A-csoportban idén pályán töltött bő 90 perce alatt 2 gólt szerzett, az MTK pedig harcban áll a bajnoki címért.

„A legnagyobb célom a személyiségem fejlesztése, az, hogy megtanuljam kezelni a nehéz időszakokat, és azokat a saját javamra fordítsam. A csapat az első helyért harcol, de szerintem ezzel minden együttes így van. Ki kell használnunk az erős keretünket, hiszen minden posztra van minimum két jó játékosunk.”

Kipróbálná-e magát újra külföldön? Erre egyértelmű választ ad: „Az álmom továbbra is Olaszország, óriási dolog lenne újra ott szerepelni – mondja Zsombor.–Természetesen akkor sem lennék csalódott, ha a Premier League-ben kéne játszani.Tudom, ezek távlati célok, rengeteg lépcső áll még előttem, aztán majd meglátjuk, mit rejt a folyosó végén az ajtó…”

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Bálizs Bence: Abszolút csapatgyőzelem!

Jégkorong
16 perce

Négy kölcsönjátékosától elköszönt a DVTK

Labdarúgó NB I
16 perce

Sokat várnak az Aston Martin Formula–1-es versenyzőakadémiájára került Nagy Rolandtól

F1
21 perce

Wenger üzent az Arsenal bajnoki címe után – videó

Angol labdarúgás
21 perce

Vb 2026: az ebolajárvány ellenére egyelőre nincs veszélyben a Kongói DK szereplése

Foci vb 2026
36 perce

Elhunyt szerettek, vicces üzenetek – drukkerek hirdetnek egy skót hokicsapat otthonának jegén

Jégkorong
40 perce

Íjász Európa-bajnokság: búcsúzott a magyar vegyes páros az olimpiai kategóriában

Egyéb egyéni
42 perce

A válogatottsági rekorderek is tagjai a svájci vb-keretnek

Foci vb 2026
55 perce
Ezek is érdekelhetik