Birkózás: taroltak a Budapesti Honvéd fiataljai a kadét Eb-válogatón

2021.05.10. 20:33
Címkék
Hat aranyérmet gyűjtöttek a hétvégén a Budapesti Honvéd birkózói a kiskunfélegyházi kadét Európa-bajnoki válogatóversenyen.

A május első hétvégéjén rendezett serdülőviadal után szombaton a kadétkorú birkózók mérték össze tudásukat válogatóverseny keretében Kiskunfélegyházán. A három szakágat felvonultató eseményre összesen 193 birkózó nevezett. A kötöttfogású és a leányversenyben egyaránt a Budapesti Honvéd tehetségei voltak a legeredményesebbek. Mindkét szakágban megnyerték a csapatpontversenyt is. A kötöttfogású fiúk mezőnyében négy aranyat szereztek, míg a leányoknál két versenyzőjük állhatott a dobogó legfelső fokára. A közelmúltban sikert sikerre halmozó fővárosi egyesület szakosztály-igazgatóját, Balogh Vilmost kérdeztük a remek kadéteredmények kapcsán.Balogh Vilmost kérdeztük a remek kadéteredmények kapcsán.

A Budapesti Honvéd szakvezetése három éremben bízik az Eb-n Forrás: BHSE
A Budapesti Honvéd szakvezetése három éremben bízik az Eb-n Forrás: BHSE

A Budapesti Honvéd szakvezetése három éremben bízik az Eb-n  •  Forrás: BHSE

„Nagyon elégedett vagyok a fiatalok hétvégi teljesítményével, hiszen mindenki, aki esélyesnek számított nyert a válogatón, és ezzel kijutott a korosztályos Európa-bajnokságra. A kevés verseny ellenére kiváló formában birkóztak versenyzőink, úgy hiszem ez biztató előjel a júniusi Eb-előtt. Ezt látva, reménységeink közül többen éremre pályázhatnak majd a bulgáriai kontinensviadalon is” – nyilatkozta a szakvezető az Utánpótlássportnak.

Balogh bízik benne, hogyaz Eb-n legalább három érem összejöhet a klub ígéreteinek. Elmondása szerint néhányan komoly aranyesélyesként vágnak neki a világversenynek.

„Lévai Levente és Darabos László a súlycsoportjaikban egyértelműen a világ élvonalába tartoznak. Lévainak a formája és a tehetsége alapján minden adott, hogy egészen a döntőig meneteljen, és akár a végső győzelem is sikerülhet neki. A nehézsúlyban Darabosra szintén igazak az előbbi állítások, emellett a lányokban is jelentős potenciál rejlik. Fáth Laura és Terék Fruzsina egyaránt a legjobb ötben zárhat az Eb-n a hétvégi válogatón mutatott produkciójukat figyelembe véve.”

A kötöttfogású verseny Budapesti Honvéd színekben szereplő győztesei:
51 kg: Végh Máté
60 kg: Lévai Levente
110 kg: Darabos László
+ 110 kg: Bazsó Adolf
Kötöttfogású csapatpontverseny:
1. Budapesti Honvéd SE 40 pont
2. Dorogi NC 23 pont
3. Egri VSE 19 pont
A leányversenyBudapesti Honvéd színekben szereplő győztesei:
49 kg: Fáth Laura
69 kg: Terék Fruzsina
Leány csapatpontverseny:
1. Budapesti Honvéd SE 25 pont
2. Kőbánya SC 19 pont
3. ESMTK 15 pont

További korosztályos hírekBIRKÓZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Jégkorong-vb: Svájc fölényesen nyerte a veretlenek csatáját a mieink csoportjában

Jégkorong
19 perce

A nők nyertek, a férfiak döntő szettben kaptak ki a MEVZA-torna rajtján

Röplabda
21 perce

Varga Barnabás: Még több gólt és még több trófeát szeretnék szerezni Athénban!

Légiósok
21 perce

Menedzsere külföldi csapatot keres Vitális Milánnak

Labdarúgó NB I
55 perce

Giro d'Italia: Jhonatan Narváez harmadik szakaszsikere

Kerékpár
1 órája

Hajnal Tamás szerint idén csak később alakul ki a Ferencváros végleges kerete

Labdarúgó NB I
1 órája

Kozák Luca győzött Savonában

Atlétika
1 órája

Nincs változás: a Ferencváros az El-selejtező első fordulójában indul

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik