Röplabda: sorsoltak a magyar-szlovák közös rendezésű serdülő Eb-re

2021.05.11. 20:16
Címkék
A magyar leány serdülő röplabda-válogatott Belgiummal, Csehországgal, Lengyelországgal, Oroszországgal és Törökországgal került egy csoportba a kedden lezajlott sorsolás szerint a júliusi kontinensviadalon.

Kedden megtartotta a CEV (Európai Röplabda Szövetség) a júliusi magyar–szlovák közös rendezésű U16-os leány Európa-bajnokság csoportjainak sorsolását.

Forrás: CEV
Forrás: CEV

 •  Forrás: CEV

A König Gábor szövetségi edző által vezetett nemzeti csapat a belgákkal, a csehekkel, a lengyelekkel, az oroszokkal és törökökkel szerepel egy hatosban a beosztás alapján. Az öt csoporttalálkozót július 10. és 15. között játsszák le Nyíregyházán, egy szünappal (július 13.) az ütközetek között.

A magyar együttes sorban először a csehekkel, a belgákkal, majd lengyelekkel csap össze. A szünnapot követően pedig a törökök, végül pedig az orsozok következnek a program szerint.

Majd az utolsó két napon, 17-én és 18-án az elődöntőkre és a döntőre, valamint a bronzmérkőzésre szintén a nyíregyházi Continental Arénában kerül sor.

A másik csoportban a házigazda Szlovákia mellett Bulgária, Horvátország, Olaszország, Románia és Szerbia kapott még helyet. A kettes csoport küzdelmei mellett a szlovákok rendezik az 5-8. helyért zajló helyosztókat is.

További korosztályos hírekRÖPLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Jégkorong-vb: Svájc fölényesen nyerte a veretlenek csatáját a mieink csoportjában

Jégkorong
16 perce

A nők nyertek, a férfiak döntő szettben kaptak ki a MEVZA-torna rajtján

Röplabda
18 perce

Varga Barnabás: Még több gólt és még több trófeát szeretnék szerezni Athénban!

Légiósok
18 perce

Menedzsere külföldi csapatot keres Vitális Milánnak

Labdarúgó NB I
52 perce

Giro d'Italia: Jhonatan Narváez harmadik szakaszsikere

Kerékpár
1 órája

Hajnal Tamás szerint idén csak később alakul ki a Ferencváros végleges kerete

Labdarúgó NB I
1 órája

Kozák Luca győzött Savonában

Atlétika
1 órája

Nincs változás: a Ferencváros az El-selejtező első fordulójában indul

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik