Súlyemelés: Ehrlich Panka és Szalai Lili szórta a csúcsokat

2021.05.10. 15:05
Címkék
A magyar súlyemelés utánpótlásának két felettébb ígéretes reprezentánsa, Ehrlich Panka és Szalai Lili gondoskodott róla, hogy a sportág nagy múltú zalai versenyének második fél évszázada is emlékezetesen induljon: az oroszlányi tinik tudniillik országos korosztályos csúcsokat döntöttek az 51. Göcsej Kupán.

Zala megye gazdag hagyományú súlyemelősportjának minősítésére elegendő egyetlen tényt rögzíteni: a Göcsej Kupát útnak indítása óta minden évben megtartották, így aztán a május 9-i – győzelem napi – versenyt már ötvenegyedik alkalommal nyithatták meg a vendéglátók.

Mivel még mindig pandémiás időket élünk, nagyon is elfogadható, hogy csaknem félszáz erős hazai fiatal vállalta a vasárnapi megméretést Zalaegerszegen, ahol is a Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnoka vált egy napra a súlyemelők főhadiszállásává. Kora reggeltől tárcsazörgéstől volt hangos a létesítmény, amelyben a legnagyobb „zajt” két kiemelkedő tehetség, Ehrlich Panka és Szalai Lili keltette azzal, hogy – immár sokadszorra – utánpótlás-rekordokat adott át a múltnak. Az oroszlányi kiválóságok közül Panka, aki Likerecz Attila tanítványa és az OVSEE-ben emel, a serdülők 59 kilogrammos súlycsoportjában hétszer, míg Bagócs János neveltje, Szalai Lili, az OVSK versenyzője az ifjúságiak 71 kilós kategóriájában négyszer javított csúcsot!

Ehrlich Panka hétszer javított csúcsot Forrás: mssz.hu
Ehrlich Panka hétszer javított csúcsot Forrás: mssz.hu

Ehrlich Panka hétszer javított csúcsot  •  Forrás: mssz.hu

A júliusban 14 évessé kamaszodó Panka hat kifogástalan gyakorlattal állt elő – mondhatni, régi jó szokását megtartva -, s csupán első fogásait választotta meg edzőjével az általa tartott magyar rekordok szoros közelében. Azaz: szakításban 60 kilón biztosított, majd 63, s 64 kg-ra módosította eddigi – 62 kilós - legjobbját. Lökésben 73 kilón, csúcsmagasságon mutatkozott be, hogy utána a 74 és a 75 kg se jelentsen számára megoldhatatlan feladatot. Mindeközben összetettben háromszor is emelte a „csúcsadagot”, amely 139 kilogrammnál állt meg.

A 17 esztendős Szalaiúgy teljesített korábbi eredményeinél jobban, hogy az első fogásnemben a háromból két gyakorlatát is elrontotta. Viszont az az egy - 80 kilón – a versenyben maradását jelentette, lökésben pedig már első kísérletével 98 kg-ra növelte a súlycsoport rekordját, hogy aztán a 101 kilóval is elbánjon. A 105 – ezúttal még – sok volt, de összetettben így is előbb 178, majd 181 kilóig tornászta fel országos csúcsát. Nem kérdés, mindkettőtől hasonló, szó szerint csúcsszintű folytatás várható az év további versenyein is.

További korosztályos hírekSÚLYEMELÉSBENa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Jégkorong-vb: Svájc fölényesen nyerte a veretlenek csatáját a mieink csoportjában

Jégkorong
18 perce

A nők nyertek, a férfiak döntő szettben kaptak ki a MEVZA-torna rajtján

Röplabda
20 perce

Varga Barnabás: Még több gólt és még több trófeát szeretnék szerezni Athénban!

Légiósok
20 perce

Menedzsere külföldi csapatot keres Vitális Milánnak

Labdarúgó NB I
54 perce

Giro d'Italia: Jhonatan Narváez harmadik szakaszsikere

Kerékpár
1 órája

Hajnal Tamás szerint idén csak később alakul ki a Ferencváros végleges kerete

Labdarúgó NB I
1 órája

Kozák Luca győzött Savonában

Atlétika
1 órája

Nincs változás: a Ferencváros az El-selejtező első fordulójában indul

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik