Vízilabda: Szegeden avatnak serdülőbajnokot a fiúk

2021.05.20. 11:15
Címkék
A múlt hét végi „gyermekfinálé” után a serdülőkorú fiú vízilabdázók között is kiosztásra kerülnek a bajnoki érmek: a legjobb nyolc csapat Szegeden ugrik medencébe.

A fiú utánpótlás vízilabda-bajnokságok közül a gyermekkorosztályban már bajnokot avattak – a múlt héten a BVSC-Zugló ígéretei emelhették magasba a győztesnek járó trófeát a Népligetben. Pénteken a serdülők nyolcas döntője is megkezdődik, a várhatóan kiélezett összecsapásoknak pedig a szegedi Tiszavirág uszoda ad otthont.

A szegediek otthon, hazai közönség előtt játszhatnak a nyolcas döntőben Forrás: szvps.hu
A szegediek otthon, hazai közönség előtt játszhatnak a nyolcas döntőben Forrás: szvps.hu

A szegediek otthon, hazai közönség előtt játszhatnak a nyolcas döntőben  •  Forrás: szvps.hu

A negyeddöntők sora igen izgalmasnak ígérkező párosítással kezdődik, hiszen a hazai medencében szereplő Szegedi VPS az eddigi évad során veretlen, játékosaival az ob I-ben is pallérozódott KSI-vel csap össze. Bár a papírforma a fővárosiak mellett szól, a szegediek csapatkapitánya, Horváth Vencel bizakodó a meccs előtt – már csak azért is, mert szurkolók már ott lehetnek a lelátókon.

„Jóformán csak erről beszélünk egymás között, nagy a várakozás, az izgalom – mondta a 16 éves pólós az szvps.hu-nak. – Már az nagy dolog, hogy itt lehetünk a legjobb nyolc között, és medencébe szállhatunk. Titkon vágyunk volt, hogy a nyolcas döntőbe kerüljünk, és ez az álom meg is valósult. Különösen azért értékes ez, mert a mi keretünk jóval fiatalabb, mint a többi csapaté. Sok jó meccset játszottunk, és meccsről meccsre sokat fejlődtünk. A KSI elleni meccsen is az a cél, amit edzőnk, Juhász Zsolt is kiemelt: élvezzük minden pillanatát a nyolcas döntőnek. Szeretnénk szoros mérkőzést játszani, és megnehezíteni a dolgukat.A szüleim és a rokonaim is jönnek bennünket buzdítani, így végre meccshangulatban játszhatunk. Így, hogy lehetnek szurkolók ezen a rangos eseményen, különösen nagy élmény maradhat számunkra.”

A negyeddöntőben az UVSE az Eger, a BVSC-Zugló a Vasas, a legutóbbi bajnok FTC pedig a Pécs együttesével találkozik, az elődöntőket szombaton, a döntőt vasárnap rendezik.

Közben a leány ifjúsági bajnokság is a hajrájához ér. Szombaton az oda-visszavágós elődöntők első meccseit rendezik. A felnőtt-, a gyermek- és a serdülőbajnokságban már aranyérmes UVSE az FTC otthonában kezd, az ifjúsági kupagyőztes Szentes pedig a BVSC-Zugló vendége lesz. Vasárnap jönnek a visszavágók.

További korosztályos hírekVÍZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Újabb név az államtitkári castingban – NS-infó

Egyéb egyéni
49 perce

Ismét előnybe került a Kaposvár a férfi kosárlabda NB I bronzcsatájában

Kosárlabda
52 perce

El-döntő: Freiburg–Aston Villa

Európa-liga
54 perce

Vadvízi kajak-kenu vb: tisztes magyar szereplés hosszú távon

Kajak-kenu
1 órája

Női vízilabda ob I: az UVSE előnybe került a bronzcsatában

Vízilabda
1 órája

Kiesett a Komló, benn maradt a Szigetszentmiklós a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Világbajnok kapussal és Eb-döntős támadóval áll fel az Aston Villa a Freiburg elleni El-fináléban

Európa-liga
1 órája

Hosszabbított lengyel védőjével a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik