Kézi: a hollandokat is legyőzte a junior leányválogatott Siófokon

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.06.26. 20:38
Címkék
Hét góllal győzte le a hollandokat a junior leány kézilabda-válogatott a hazai rendezésű felkészülési tornán, így az oroszok remélhető vasárnapi legyőzésével százszázalékos mérleggel zárhat.

Pénteken magabiztos győzelemmel kezdett (41–29) Svájc ellen a junior leány kézilabda-válogatott a siófoki Négy Nemzet-tornán. Szombaton az első fordulóban győztes, ám érdekes módon nem Eb-résztvevő holland válogatott várt ifj. Kiss Szilárd celjei kontinenstornára készülő együttesére.ifj. Kiss Szilárd celjei kontinenstornára készülő együttesére.

magyar holland 2
magyar holland 2
Az első félidő a svájciak elleni mérkőzéshez hasonlóan kiegyenlített játékot hozott, „csak” három góllal vezettek (16–13) a mieink. A fordulás után viszont gyorsan bebiztosították a győzelmet, amit még az sem veszélyeztetett, hogy a találkozó hajrája nem sikerült tökéletesen.

A 31–24-es siker azt jelenti, hogy a magyar csapat két mérkőzés után százszázalékos, és vasárnap 12 órától az oroszok ellen biztosíthatja be a tornagyőzelmét.

További korosztályos híreinkKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Menesztette spanyol edzőjét az Alba Fehérvár

Kosárlabda
51 perce

A Sassuolo elleni blama volt az utolsó csepp a pohárban, elbocsátotta edzőjét az Atalanta

Olasz labdarúgás
54 perce

Az eddigi legjobb magyar vb-szereplés: hetedik hely kerékpárlabdában

Egyéb csapat
1 órája

MOB: január 24-én lesz a közgyűlés

Egyéb egyéni
1 órája

Stollár Fanny: Túlteljesítettem az idei célokat

Tenisz
1 órája

Pavol Durica, te vagy az? Szürreális öngólt hozott össze a Benfica védője – videó

Minden más foci
2 órája

Ahmed Adel sokat dolgozott azért, hogy itt legyen

Képes Sport
2 órája

Sportlövő-vb: nem jutott döntőbe magyar férfi légpisztolyos

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik