Női kézi: a norvégokat is kiütötte a válogatott az U17-es Eb-n

2021.08.08. 19:29
Címkék
A norvégoknak sem adott esélyt az ifjúsági leány kézilabda-válogatott a podgoricai U17-es Eb-n, így százszázalékos mérleggel középdöntős.

Néhány hónappal ezelőtt, amikor nyilvánosságra hozták a montenegrói U17-es leány kézilabda Eb csoportbeosztását, a norvégoknak még a gondolataikban sem merült fel, hogy „Álomsorsolást” kiáltsanak – nem úgy, mint a számukra balul sikerült 2016-os futball Eb pótselejtezőjének párosítására.

Forrás: EHF
Forrás: EHF

 •  Forrás: EHF

A magyar válogatott bizonyított is az első két csoportmérkőzésén, előbb a szlovákokat, majd a portugálokat ütötte ki. Igaz, tartották a lépést a skandinávok is, így nem meglepő, hogy a néhány nappal ezelőtt a tokiói olimpia negyeddöntőjében látott páharc dönt a C csoport első helyéről.

A kezdés ezúttal is kiválóan sikerült, az első, 4–0-as roham a folytatást is meghatározta. A 18. percben 10–4-nél kért időt az ellenfél, és bár némileg felzárkózott, a félidőre már újra hétgólos volt a különbség (15–8).

A folytatásban sem forgott veszélyben a fölényes magyar siker, a védekezés kiválóan működött, a támadásokba kicsit több hiba csúszott, mint az első félidőben, ám így is 27–15 lett a vége.

A magabiztos győzelemmel eldőlt, hogy két ponttal megy Bohus Beáta együttese a kedden kezdődő középdöntőben, amelyben a franciákat kiejtő román és a német együttes lesz az ellenfele.

U17-es leány kézilabda Eb, Podgorica (Montenegró)
Csoportkör, 3. forduló
Magyarország–Norvégia 27–15 (15–8)

További korosztályos híreinkKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Debrecenben kezdődik a PAFC új korszaka

Labdarúgó NB I
35 perce

Az Egyesült Államok nyerte meg a női tornát a vízilabda-világkupán

Vízilabda
42 perce

Mattia Binotto sosem feledi a budapesti bajnoki ünnepléseket Schumacherrel

F1
53 perce

Neymar visszatért, és két góllal, valamint sajátos gólörömmel reagált a minapi kritikákra – videó

Minden más foci
58 perce

Vívó-vb: nincs magyar negyeddöntős a férfi párbajtőrözőknél

Egyéb egyéni
1 órája

1976 – Fél évszázada, hogy Montrealban elsőre 94.58-ig repült Németh Miklós gerelye

Népsport
1 órája

Az Arsenal szerződtetné Vinícius Júniort a Real Madridból – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Az angyalföldiek edzője, Erős Gábor Győrhöz is kötődik

Labdarúgó NB I
1 órája