Ökölvívás: öt serdülő Eb-érem (is) igazolja, vannak tehetségeink

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
2021.08.22. 20:22
Címkék
Öten is dobogóra állhattak a mieink közül a serdülőkorú ökölvívók szarajevói Európa-bajnokságán. A bosnyák fővárosban szerzett két ezüst és három bronz a szövetségi kapitány szerint is bizonyító erejű: a magyar boksz utánpótlásában jócskán akad talentum, „csupán” a módszeres és folyamatos tehetséggondozást kell állandósítani, hogy ne kallódjanak el az időről időre rendre felbukkanó nagy ígéretek.

Bertók Róbert, az utánpótlásért is felelős bokszkapitány úgy van vele minden világverseny előtt, hogy legalább egy érmet hozzunk haza onnan. A mostani serdülő Eb-t illetően is bízott benne, hogy mind a fiúknál, mind a lányoknál szerzünk medált, a válogatott tagjai pedig alaposan túlteljesítették a várakozást, hiszen a 2007-es és 2008-as születésű öklözők kontinentális viadalán Jóni Rikárdó (40 kg) és Budai Flóra (70 kg) másodikként, Varga Sára (57 kg), Petrimán Patrícia (40 kg) és Deli Gergő (75 kg) pedig harmadikként végzett kategóriájában.Bertók Róbert, az utánpótlásért is felelős bokszkapitány úgy van vele minden világverseny előtt, hogy legalább egy érmet hozzunk haza onnan. A mostani serdülő Eb-t illetően is bízott benne, hogy mind a fiúknál, mind a lányoknál szerzünk medált, a válogatott tagjai pedig alaposan túlteljesítették a várakozást, hiszen a 2007-es és 2008-as születésű öklözők kontinentális viadalán Jóni Rikárdó (40 kg) és Budai Flóra (70 kg) másodikként, Varga Sára (57 kg), Petrimán Patrícia (40 kg) és Deli Gergő (75 kg) pedig harmadikként végzett kategóriájában.

„Természetesen boldoggá tesz, hogy öten is érmesek lettek, az pedig, hogy akadt olyan versenyzőnk, jelesül Jóni Rikárdó, aki négy mérkőzésen is győzedelmeskedni tudott, azt mutatja, hogy hatalmas tehetségeink vannak” – bocsátotta előre az egykori remek bunyósból lett szakvezető honlapunk érdeklődésére. És rögtön a sikerből adódó célt is megfogalmazta:

„A feladatunk az, hogy ezeket a tehetségeket megőrizzük. Jó az alapanyag, jó úton indultunk el, szép eredményeink vannak, folytatni kell a munkát, amit megkezdtünk” – szögezte le. Majd kitért rá, hogy 25 országból közel háromszáz fiatal lépett a kötelek közé Szarajevóban, 19 nyert legalább egy érmet, s Magyarország hetedik lett a nemzetek rangsorában az öt medálnak köszönhetően.

Az Eb-érmes ötösfogat (balról jobbra): Jóni Rikárdó, Budai Flóra, Varga Sára, Petrimán Patrícia, Deli Gergő Forrás: boxing.hu
Az Eb-érmes ötösfogat (balról jobbra): Jóni Rikárdó, Budai Flóra, Varga Sára, Petrimán Patrícia, Deli Gergő Forrás: boxing.hu

Az Eb-érmes ötösfogat (balról jobbra): Jóni Rikárdó, Budai Flóra, Varga Sára, Petrimán Patrícia, Deli Gergő  •  Forrás: boxing.hu

„Elvileg talán nem a hetedikek vagyunk az európai boksznagyhatalmak listáján, de ezt a hetedik helyet kéne tartanunk. S jó lenne, ha a fiatalok sikerei „begyűrűznének” a felnőtt bokszunkba is, mert akkor elmondhatnánk, hogy egy új korszakot tudtunk kezdeni, s ha a 2024-es párizsinak tán még nem is, de a 2028-as Los Angeles-i olimpiának már teljesen más reményekkel vághatnánk neki.”

Bertók Róbert kitért rá, hogy kicsit könnyebb még a női korosztályos kategóriákban érmet szerezni, azzal együtt is, hogy már az ifiknél is nagyon komoly fejlődésen ment át a női ökölvívás.

„Nyilván vannak ellenpéldák is persze, de főleg a felnőtteknél látni, hogy kis tulzással férfias izomzattal rendelkezve, kellő taktikával, stratégiával és komoly technikai tudással lépnek ringbe a női bokszolók is” – mondta.

A szövetségi kapitány emlékeztetett rá, hogy már a serdülők előtt is születtek az idén szép magyar sikerek a kötelek között. Ilyen volt Kiss Levente bronza az ifjúsági vb-n, s az U22-eseknél, ahol Hámori Luca is bronzéremig jutott. A junior Eb-n Oláh Levente aranyéremig menetelt, Gémes Levente és Kovács Nikolett pedig harmadik lett.

„Nem ajándékba kaptuk ezeket a nagyon értékes érmeket, ezekkel a magyar versenyzőkkel számolni kell a jövőben. Én a következő elnökségi ülésen előtárom a javaslatomat, hogy a junior és most már a serdülő kategóriákra vonatkozóan is a MÖSZ hozzon létre egy támogatási alapot a tehetségek segítése érdekében. Nem pénzre gondolok, hanem felszerelésre, iskoláztatásra, edzőtáborozásra, olyan plusz lehetőségekre, amelyeket meg kell kapniuk, mivel hatalmas tehetségek és szeretném, hogy érezzék a megkülönböztetett figyelmet, mert rászolgáltak” – hangsúlyozta Bertók Róbert.

További korosztályos hírekÖKÖLVÍVÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
1 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
1 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
1 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
2 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
2 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
2 órája