Jégkorong: előrelépett az elmúlt héten az U17-es válogatott

2021.09.24. 12:32
Címkék
Gröschl Tamás vezetésével a Tüskecsarnokban edzőtáborozott a héten az U17-es jégkorong-válogatott; a szakvezető szerint az összetartás jól sikerült.

Kedden és szerdán a Tüskecsarnokban gyakorolt az U17-es válogatott. Az összetartás középpontjában ezúttal a védekezés korong nélküli, korcsolyázástechnikai elemei, a helyezkedés és az ütőhasználat volt – számolt be a jegkorongszovetseg.hu

Forrás: Magyar Jégkorong Szövetség
Forrás: Magyar Jégkorong Szövetség

 •  Forrás: Magyar Jégkorong Szövetség

„Egy téma köré szerveztük az edzéseket, azt igyekeztünk minél mélyebben megismertetni. Sok információt adtunk át a srácoknak, de úgy láttuk, hogy sikerült elsajátítani ezeket, és jobbá váltak a tábor végére. Most több új embert hívtunk be, ennek oka, hogy jó néhányan már külföldön szerepelnek vagy az U18-as válogatottnál számítanak rájuk, de mindenki helytállt, jól reagáltak a kihívásokra” – mondta Gröschl Tamás edző.

A keret októberben is együtt készül majd két napot, és akkor is a korong nélküli játékkal foglalkoznak többet.

További korosztályos hírekJÉGKORONGBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Price oktatott, Van Veen nagyot kiszállózva jutott elődöntőbe a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
5 órája

Fényesebb a láncnál – akard! Kamler János jegyzete

Európa-liga
6 órája

A 222-es csapdája – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
6 órája

Szombati sportműsor: Kisvárda–Kispest-Honvéd, NB II, NB III

Minden más foci
6 órája

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!; Pécsi Ármin: Nem gondolom, hogy hátraléptem volna

E-újság
6 órája

Bódog Tamás: Nagy és fontos győzelmet arattunk

Labdarúgó NB I
6 órája

Felkészülés: alsóbb osztályú csapatot vert a Barca és a Real, Sallaiék kikaptak a Monzától

Spanyol labdarúgás
7 órája

Bodnár lőtte az első gólt, de Szappanos hibája után fordított a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
7 órája