Kézilabda: Farkas Johanna Dunaújvárosban érhet felnőttjátékossá

2021.09.16. 12:18
Címkék
A második szezonját tölti az NB I-ben, az elsőt DKKA csapatában a junior kézilabda-válogatott 19 éves csapatkapitánya, Farkas Johanna, őt kérdeztük.

Sportos családból származik, így a mozgás mindig fontos szerepet játszott az életében. Farkas Johanna először focizott, aztán az általános iskola kezdetével ment kézilabdázni, Ikerváron tanulta az alapokat Horváth János irányítása alatt. Onnan került Győrbe, ahol az utánpótlásévei nagy részét töltötte.Farkas Johanna először focizott, aztán az általános iskola kezdetével ment kézilabdázni, Ikerváron tanulta az alapokat Horváth János irányítása alatt. Onnan került Győrbe, ahol az utánpótlásévei nagy részét töltötte.

„Nagyon jól éreztem magamat az ETO-ban és természetesen rengeteget tanultam – emlékezett vissza az Utánpótlássportnak Farkas Johanna. – A Bajnokok Ligája-győztes felnőttcsapattal edzeni mindig óriási élmény volt, sokat segítettek a lányok, a legtöbbet talán poszttársam, Stine Oftedal, akinek a későbbiekben a pályán és azon kívül is hasznosítottam a tanácsait.”

Farkas Johanna sokat tanulna rutinosabb csapattársaitól Dunaújvárosban Forrás: DKKA
Farkas Johanna sokat tanulna rutinosabb csapattársaitól Dunaújvárosban Forrás: DKKA

Farkas Johanna sokat tanulna rutinosabb csapattársaitól Dunaújvárosban  •  Forrás: DKKA

A nyáron szerződött Dunaújvárosba, de már az előző évadot is az élvonalban töltötte, méghozzá a szinte csak utánpótláskorúakkal felálló Boglári Akadémia SZISE-együttesében.

„Rengeteg új tapasztalatot hozott az a bajnokság, tanulóév volt mindannyiunknak. Rájöttünk, hogy fel kell vennünk a ritmust minden szempontból. Az viszont jó volt, hogy a korosztályos válogatott gerince együtt játszott, ezért is voltunk olyan sikeresek lenni a nyáron.”

A fiatal irányító az utánpótlásban az ifjúsági és a juniorválogatottal is Európa-bajnokságot nyert Celjében. Reméli, ez még csak a kezdete a címeres mezben elért sikereinek.

„A korosztályos csapattal még van egy világbajnokságunk jövőre, de természetesen utána a felnőttválogatott a kitűzött cél, amelyben szeretnék egyszer meghatározó szerepet betölteni. De mindenekelőtt szeretnék egy jó szezont zárni a Dunaújvárossal, és amennyit csak lehet, tanulni a rutinosabb csapattársaimtól. Eddig nagyon jól érzem magamat itt, mindenki kedvesen fogadott, ezért bizakodva tekintek előre.”

További korosztályos híreinkKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Az elnök bejelentette: szerződtetik a vb sztárkapusát, Vozinhát

Minden más foci
26 perce

Hivatalos: Keresztes Krisztián Németországban folyatja

Labdarúgó NB I
30 perce

Nevelőklubja ellen szerezheti meg első NB I-es gólját Soltész Dominik

Labdarúgó NB I
39 perce

A KTE és a Vidi szólhat bele a három borsodi csapat csatájába az egyetlen biztos feljutó helyért – NB II-es beharangozó

Labdarúgó NB II
1 órája

Klopp odaszúrt az újságíróknak: „Láttam, miként bántatok Nagelsmann-nal és Tuchellel”

Német labdarúgás
1 órája

Cibla Flórián sokat gyakorolta, hogyan kell a hosszú felsőbe tekerni a labdát

Európa-konferencialiga
1 órája

Kína legyőzésével hetedik lett női pólóválogatottunk a sydney-i világkupadöntőn

Vízilabda
1 órája

Böde Dániel úgy érzi, jó lenne, ha ma lehetne huszonöt éves

Európa-konferencialiga
2 órája