Tollaslabda: változás a hazai ranglista számításában

2021.09.09. 13:36
Címkék
A Magyar Tollaslabda Szövetség tájékoztatása szerint megváltozik a hazai ranglisták számításának módja, ami az utánpótláskorú játékosokat is érinti; megszűnik a korosztályok külön rangsora és a nemzetközi eredmények is számításba kerülnek.

Néhány napja a Magyar Tollaslabda Szövetség a hivatalos Facebook-oldalán számolt be róla, hogy hosszú és alapos előkészítés után megváltoztatták a hazai játékosok ranglistájának szabályzatát. Korábban az U11-es, legfiatalabb korosztálytól kezdve az U13-asoknak, az U15-ösöknek, az U17-eseknek és az U19-eseknek is külön vezették a sorrendjét, ez azonban megszűnik, és helyette mindössze hat rangsor fog készülni (mindkét nemben egyéni, páros és vegyes). Ezeken a„tabellákon” találhatjuk a felnőttekkel együtt az utánpótláskorú versenyzőket is, akiknek külön nem lesz ranglista vezetve; a korosztályokra való lebontás az alap rangsorból fog megtörténni, a születési évek alapján.

A magyar küldöttség a Szlovéniában zajló U17-es Eb-n Forrás: MTSZ
A magyar küldöttség a Szlovéniában zajló U17-es Eb-n Forrás: MTSZ

A magyar küldöttség a Szlovéniában zajló U17-es Eb-n  •  Forrás: MTSZ

Szintén fontos változás, hogy már nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi versenyek eredményei is beleszámítanak a ranglista alakulásába, ezzel komplexebb, valósabb képet adva a játékosok aktuális szintjéről.

„Nemzetközi példák alapján úgy gondoljuk, hogy ez a ranglista számítási módszer lényegesen igazságosabb és egyértelműbb rangsort eredményez” – írja az MTSZ a változtatás okával kapcsolatban.

A fiatalok nem tétlenkednek, az augusztus végén, Pécsen rendezett 11. Multi Alarm junior nemzetközi bajnokságon összesen tizenegy magyar játékost láthattunk dobogóra állni, és a jelenleg Szlovéniában, Podcetrtekben zajló U17-es Európa-bajnokságon is igyekeznek minél előrébb végezni, ami – mostantól – a hazai rangsor miatt is lényeges.

A férfi egyes legfrissebb listáján az első tízben négy utánpótláskorú tollaslabdázót találunk, míg női egyesben öt, a férfi párosban hat, női párosban három, férfi vegyesben öt és női vegyesben három fiatal büszkélkedhet top 10-es helyezéssel.

További korosztályos híreinkTOLLASLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

F1, Magyar Nagydíj, időmérő

F1
5 perce

Ismét gyereket vár a Győri ETO beállója

Kézilabda
8 perce

Formula–2: Mini nyert; az éllovas Colov kiesett a hungaroringi sprintfutamon

Egyéb autó-motor
15 perce

A Real Madrid és a Liverpool után a Manchester City is beszállt a Yan Diomandé-versenybe

Német labdarúgás
17 perce

Vb 2026 : a spanyol válogatott 15 millió dollárt adózhat a pénzjutalmából

Foci vb 2026
37 perce

Kassai Viktor, Vad II István és Fábián Mihály is örül a nettó játékidő növelésének

Foci vb 2026
45 perce

Montreali tenisztorna: Sinner és Djokovics is visszalépett

Tenisz
46 perce

A PSG-ből szerződtetett középpályást az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
1 órája