Úszás: a sportág nagyjaival is találkozhattak Budaörsön a fiatalok

Vágólapra másolva!
2021.09.22. 17:48
Címkék
Szombaton a Közép-Magyarország és a Közép-Dunántúl régió legjobbjai találkoztak a Jövő Bajnokai-program keretein belül. A fiatalokat meglátogatta a friss olimpiai ezüstérmes nyílt vízi úszó, Rasovszky Kristóf is.

Szeptemberben a szezon mellett elstartolt a Magyar Úszó Szövetség kiemelt utánpótlásprojektje, a Jövő Bajnokai-program is. Szombaton Budaörsön egyedülálló gyakorlati képzések várták a fiatalokat: Pass Ferenccel a fordulók helyes technikai kivitelezését, dr. Egressy Jánossal pedig a szárazföldi tréninghez elengedhetetlen nyújtásokat gyakorolhatták.Pass Ferenccel a fordulók helyes technikai kivitelezését, dr. Egressy Jánossal pedig a szárazföldi tréninghez elengedhetetlen nyújtásokat gyakorolhatták.

Az eseményre a friss olimpiai ezüstérmes Rasovszky Kristóf mellett kilátogatott három korábbi olimpiai bajnok, Risztov Éva, Darnyi Tamás és Wladár Sándor MÚSZ-elnök is. A sportvezető így nyilatkozott az Utánpótlássportnak az eseményről:

Forrás: Magyar Úszó Szövetség
Forrás: Magyar Úszó Szövetség

 •  Forrás: Magyar Úszó Szövetség

„A program több éve zajlik, jelenleg huszonnyolc kiválasztott versenyző van régiónként. Legjobbnak lenni megkülönböztetett figyelmet, egyúttal felelősséget is jelent, hogy kihozzák magukból a maximumot. Az edzőknek kitűnő lehetőség, hogy módszertant cseréljenek, és eszmecserét folytassanak. Ezért is kiemelten fontos ez a kezdeményezés a Magyar Úszó Szövetségnek is.”

Wladár kitért a szombati nap programjára is, s egyúttal a magyar úszósport hiányosságaira is felhívta a figyelmet.

„Van lemaradásunk a rajt-forduló technikában, amit már ebben a korban meg kell tanulni, emellett fontos, hogy a gyerekeknek megfelelő hajlékonyságuk is legyen. Mindkét területen van előrelépési lehetőségünk. Láthatóan sokat jelentett nekik, hogy a közelmúlt és a jelen nagy bajnokai megjelentek az eseményen, ők jelenthetik a húzóerőt, érezhetik, hogy figyelem irányul rájuk.

A Tokióban nyílt vízi úszásban ezüstérmet nyert Rasovszky Kristóf természetesen örömmel látogatott el a budaörsi uszodába.

„Jó látni, hogy fejlődik a magyar úszósport, és most már ilyen programokra is lehetőség van. Versenyzőként mondhatom, hogy jó néha más edzőktől is tanulni, ez pedig erre kiváló lehetőség. Mi itt csak a hab vagyunk a tornán, fontos, hogy lássák és elhiggyék, kemény munkával ők is eljuthatnak idáig.”

További korosztályos hírekÚSZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
30 perce

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
39 perce

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
40 perce

Szilágyi Dorottya: Igazi kis harcosok a fiataljaink!

Vízilabda
51 perce

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
1 órája

Dagad a botrány az Al-Naszrnál: Cristiano Ronaldo bojkottja után nyilatkozatstopot rendeltek el

Minden más foci
1 órája

Szlovén válogatott középpályás érkezett az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
1 órája

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik