Labdarúgás: Kosznovszky Márk a felnőttek között akar fejlődni

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2021.10.07. 15:22
Címkék
Július végén tért vissza a Parma korosztályos csapatától az MTK Budapestbe a 19 éves középpályás, Kosznovszky Márk, aki a labdarúgó NB I-ben használná fel az Olaszországban szerzett tapasztalatait.

Eseménydús hetek állnak az MTK Budapest 19 éves középpályása, Kosznovszky Márk mögött. A Parma utánpótlásából a nyár folyamán hazatérő játékos a Sényő elleni, 7–0-ra megnyert Magyar-kupa mérkőzésen debütált a fővárosiak első csapatában, beállása után pedig nem sokkal gólt is ünnepelhetett. Egy héttel később már az NB I-ben találta magát, ahol kezdőként kapott lehetőséget a Mezőkövesd ellen, majd a múlt hét végi, Zalaegerszeg elleni bajnokin is a kezdőtizenegy tagja volt.Kosznovszky Márk mögött. A Parma utánpótlásából a nyár folyamán hazatérő játékos a Sényő elleni, 7–0-ra megnyert Magyar-kupa mérkőzésen debütált a fővárosiak első csapatában, beállása után pedig nem sokkal gólt is ünnepelhetett. Egy héttel később már az NB I-ben találta magát, ahol kezdőként kapott lehetőséget a Mezőkövesd ellen, majd a múlt hét végi, Zalaegerszeg elleni bajnokin is a kezdőtizenegy tagja volt.

Kosznovszky Márk (kékben) góllal debütált az MTK Budapest első csapatában Forrás: mtkbudapest.hu
Kosznovszky Márk (kékben) góllal debütált az MTK Budapest első csapatában Forrás: mtkbudapest.hu

Kosznovszky Márk (kékben) góllal debütált az MTK Budapest első csapatában  •  Forrás: mtkbudapest.hu

„Örülök neki, hogy megkaptam a lehetőséget, ráadásul gólt is sikerült szereznem. Nem sokkal később már az élvonalban is bevetettek, ami szintén remek érzés volt”– kezdi az Utánpótlássport számára a fiatal.

Kosznovszky két évvel ezelőtt került a Parma csapatához. A fiatalra az U17-es Európa-bajnokságon figyeltek fel az olaszok, ami után próbajátékra hívták. Sikerült a szakembereket meggyőznie, így– Balogh Botonddal együtt, aki azóta is az olasz klubot erősíti– légiósnak állt.

„Az első egy-két hónap nagyon nehéz volt, alkalmazkodni kellett a kinti élethez. A foci része sem volt másképp, mivel magasabb kint a tempó. Emlékszem, Botival néztünk egymásra, hogy fogjuk felvenni azt a sebességet, de szerencsére minden jól alakult, nem lógtunk ki– magyarázza az ifjú középpályás.– A fejlődés érezhető, gyorsabban tudok dönteni a pályán, robbanékonyabbá váltam. Sokat segített, hogy többször is a felnőttkerettel edzhettem, ami minden esetben jó egy fiatal számára. Az, hogy az előző szezon végén a Serie A-ban is bemutatkozhattam, csak hab volt a tortán; egy álom vált valóra. A kiesés azonban befolyásolta a jövőmet, nem tudtam, hogy a felnőtteknél vagy a fiatalok között számítanának rám, így a hazatérés mellett döntöttem. Az MTK-nál természetesen a célom, hogy a lehető legtöbbet játsszak, és a legjobb játékkal segítsem a csapatot.”

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Fetter Erik: Mélyről jöttünk vissza, magas helyre teszem a piros trikót

Kerékpár
24 perce

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
6 órája

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
7 órája

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
7 órája

Örömkönnyek a Rába partján – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Jégkorong-vb: Finnország az Egyesült Államokat, Svájc a németeket ütötte ki

Jégkorong
7 órája

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik