Atlétika: Kovács Alexandra pörgő léptekkel halad a fejlődés útján

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2021.11.20. 12:36
Címkék
A Mol Alapítvány által támogatott, többszörös korosztályos bajnok békéscsabai gyalogló, a 15 éves Kovács Alexandra jövőre a nemzetközi ifjúsági mezőnyben is letenné a névjegyét.

A Békéscsabai Atlétikai Club 15 éves ígérete, Kovács Alexandra három évvel ezelőtt váltott a gyaloglásra, és itthon tulajdonképpen azóta legyőzhetetlen az aktuális korosztályában. 2019-ben még 13 éves volt, amikor a szlovéniai U16-os válogatott viadalról aranyéremmel tért haza, majd az újonc bajnoki elsőségek után az idén már a serdülők között védte meg a hazai bajnoki címeit (kint és bent) a 3 ezer méteres távon. A viharsarki egyesületben Urbanikné Rosza Mária szakmai felügyelete mellett csiszolódó tinédzser nem is bánta meg, hogy a futásról még időben gyaloglásra lassított.Kovács Alexandra három évvel ezelőtt váltott a gyaloglásra, és itthon tulajdonképpen azóta legyőzhetetlen az aktuális korosztályában. 2019-ben még 13 éves volt, amikor a szlovéniai U16-os válogatott viadalról aranyéremmel tért haza, majd az újonc bajnoki elsőségek után az idén már a serdülők között védte meg a hazai bajnoki címeit (kint és bent) a 3 ezer méteres távon. A viharsarki egyesületben Urbanikné Rosza Mária szakmai felügyelete mellett csiszolódó tinédzser nem is bánta meg, hogy a futásról még időben gyaloglásra lassított.

Kovács Alexandra (elől) pörgő léptekkel halad a fejlődés útján Forrás: Békéscsabai AC
Kovács Alexandra (elől) pörgő léptekkel halad a fejlődés útján Forrás: Békéscsabai AC

Kovács Alexandra (elől) pörgő léptekkel halad a fejlődés útján  •  Forrás: Békéscsabai AC

„Tizenkét éves koromig csak messziről figyeltem a gyaloglókat, de amikor kipróbáltam a versenyszámot, egyből beleszerettem– mondja a pályán csak Alinak becézett reménység.– A gyaloglás sokkal bonyolultabb, mint elsőre gondolnánk. Edzéseken folyamatosan próbáljuk gyorsítani a tempót, gyűjtjük a kilométereket, közben pedig végig figyelünk a technikára, tehát nagyfokú koncentrációt igényel. Természetesen a megfelelő állóképesség elengedhetetlen a hosszabb távokon, és hogy ez meglegyen, ahhoz kitartóan, szorgalmasan szükséges dolgozni. Mindig azt tanulom, hogy dinamikusan kell pörgetni a lépteket.”

A fiatal atlétalánynak nemcsak a lépte, hanem a fejlődése is dinamikus. Alexandra a nyáron 14 perc alá vitte az egyéni legjobbját 3 km-en.

Kovács Alexandra jövőre a nemzetközi ifjúsági mezőnyben is letenné a névjegyét Forrás: Békéscsabai AC
Kovács Alexandra jövőre a nemzetközi ifjúsági mezőnyben is letenné a névjegyét Forrás: Békéscsabai AC

Kovács Alexandra jövőre a nemzetközi ifjúsági mezőnyben is letenné a névjegyét  •  Forrás: Békéscsabai AC

”Szerencsés vagyok, mert Marcsi néni személyében csodálatos edzővel dolgozhatok. Hiszem, hogy sok munkával sok mindent el lehet érni, és talán jó érzékem is van a gyalogláshoz. Folyamatosan előrelépni nem egyszerű, hiszen itthon nem vagyunk sokan. Alig akad ellenfél, így többnyire csak az idővel versenyzek. Amikor elkezdtem, a családomban is voltak olyanok, akik nem igazán ismerték ezt a versenyszámot. Remélem, hamarosan megnő a gyaloglás népszerűsége, mert megérdemelné.”

Alexandra jövőre korosztályt vált, és első éves ifjúsági, azaz U18-as versenyzőként igyekszik bizonyítani. A fő száma ezzel együtt 5 ezer méterre változik, de az aranyérmek halmozásáról a hosszabb távon sem kíván lemondani.

„Amikor bajnokságot vagy versenyt nyerek és ott állok a dobogó tetején, mindig a befektetett munkára gondolok és arra, hogy megérte küzdeni. Fokozatosan szeretnék haladni, így egyelőre csak a jövő évvel foglalkozom. Az EYOF lebeg a szemem előtt, amelyre nemcsak ki szeretnék jutni, hanem ott minél jobb eredményt kívánok elérni. Ötezer métert már gyalogoltam néhányszor, mindig az egyéni csúcs megjavítása lesz a célom.”

Hogy a jövőben minden Alexandra elképzelései szerint alakuljon, abban a Mol Alapítvány is segíti a versenyzőt. A szervezet támogatását a sikerekhez elengedhetetlen minőségi sportfelszerelésekre fordíthatja a növendék.

További korosztályos hírekATLÉTIKÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Ez mennyin múlt? – képen a les CR7 első, elvett góljánál

Foci vb 2026
17 perce

Perisic góljával szerzett vezetést Horvátország, Cristiano Ronaldo büntetőjével egyenlített Portugália – videó

Foci vb 2026
31 perce

Az első félidőben nincs gól a Portugália–Horvátország rangadón

Foci vb 2026
1 órája

Bármi van, Cristiano Ronaldo a vb után visszavonul a válogatottól – legalábbis testvére szerint

Foci vb 2026
1 órája

Portugália vagy Horvátország? Már megy a tizenhatoddöntő legjobban várt meccse

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a legjobb 16 közé jutásért: Portugália–Horvátország 2–1

Foci vb 2026
2 órája

Megdőlt Zenga abszolút vb-csúcsa, Oyarzabal eredményessége a párját ritkítja a spanyoloknál

Foci vb 2026
2 órája

„A nagy csapatok akkor lépnek elő, amikor a legjobban kell” – Luis de la Fuente a spanyolok háromgólos győzelme után

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik