Torna: magyar éremeső a brnói Olimpiai Reménységek Versenyén

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.11.08. 13:28
Címkék
Egyéni összetettben, csapatban és a szerenkénti finálékban egyaránt remekelt a magyar fiú és leány utánpótlás-tornászválogatott a Brnóban megrendezett kétnapos Olimpiai Reménységek Versenyén, ahol a mieink összesen huszonegy érmet szereztek.

Szombaton és vasárnap Csehországban, Brnóban szerepelt a magyar tornautánpótlás színe-java, ugyanis az Olimpiai Reménységek Versenyét tartották– írja beszámolójában a magyar szövetség.

Alányok mezőnyében a Balázs Kíra, Balzsay Hanna, Czifra Lili, Makai Lilla, Mayer Gréta, Peresztegi Nóra összeállításban utaztak ki a megmérettetésre, ahol a csapatversenyt nagy fölénnyel nyerték meg (197.100 ponttal zárt a magyar egység, 190.650 pontja lett a második cseh csapatnak). Az egyéni összetettben Peresztegi Nóra (49.450) diadalmaskodott, Czifra Lili (48.050) pedig a harmadik lett. A második napon a szerenkénti finálékat tartották, ahol szintén kiemelkedtek a mieink: Balázs Kíra ugráson (13.225) és talajon (12.100) szerzett ezüstérmet, felemáskorláton, gerendán és talajon pedig magyar aranynak örülhettünk, a fenti szersorrendben Makai Lilla (13.225), Peresztegi Nóra (12.675) és Mayer Gréta (12.650) győzött.

Forrás: gymfed.cz
Forrás: gymfed.cz

 •  Forrás: gymfed.cz

A korosztályos fiú tornászok sem akartak elmaradni a lányok teljesítményétől: a Varga Botond, Ujvári Benedek, Mentovai István, Juhász Balázs, Molnár Botond, Závory Szilárd összeállítású csapat 304.650 ponttal szintén megnyerte a csapatversenyt. Az egyéni összetettben is remekeltek a fiúk, ugyanis az első három helyen magyar versenyző osztozott: Závory Szilárd (77.100), Molnár Botond (76.400), Juhász Balázs (75.100). A szerenkénti finálékat tekintve csak lólengésen nem született magyar érem. Závory Szilárd talajon (13.200) és gyűrűn (12.950) sem talált legyőzőre, emellett korláton(12.500) és nyújtón (12.705) második helyet szerzett. Molnár Botond ugráson első (14.150), gyűrűn második (12.900) nyújtón (12.400) harmadik hellyel gazdagodott. Mentovai István talajon (13.000) és ugráson (13.825) nyert ezüstérmet.

A fiúutánpótlás szövetségi kapitány, Puskás Jenő így értékelt a viadal után.

„Végre tudtunk versenyezni nemzetközi szinten, nagyon hasznos volt, azt gondolom, ez a legfontosabb. Jól tornáztak, magabiztosak voltak a versenyzők. Kis hibák voltak, de sok új elemet próbáltak a fiúk. Jó anyagerős gyakorlatok voltak, tetszett, amit láttam, a lólengést leszámítva."

Jordanov Zoltán a női utánpótlás szakmai igazgatója hasonlóan nyilatkozott a Brnóban látottakról.

„Nagyon magabiztos, jó tornát mutattak be a lányok, azt hiszem, ezt láthatjuk az eredményeken is. Igazi csapatként, nagyon jól mozogtak, tényleg csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a teljesítményükről."

További korosztályos hírekTORNASPORTOKBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Hétfői sportműsor: ATP-vb, darts, sznúker, NFL, NBA

Birkózás
6 órája

Esélyt sem adott Szoboszlaiéknak a City; Damir Krznarnak megköszönték

E-újság
6 órája

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
7 órája

A 95. percben fejelt góllal nyerte meg a PSG a remek lyoni presztízsmeccset

Francia labdarúgás
7 órája

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
7 órája

Miamiban bukott a Bills, Berlinben nyert a Colts – videó

Amerikai sportok
7 órája
Ezek is érdekelhetik