Jégkorong: érzi az előrelépést az U16-os válogatott szövetségi edzője

2021.12.23. 13:18
Címkék
Az U16-os nemzeti együttes a válogatott hasznos edzőtáborban vett részt, emellett három felkészülési meccset is játszott Székesfehérváron.

Három mérkőzést játszott a múlt héten az U16-os válogatott. Először büntetők után 4–3-ra maradt alul az egy évvel idősebb magyar alakulattal szemben, majd 6–2-ra kapott ki a lengyel U18-asoktól, végül 5–3-ra győzte le a magyar U17-eseket.

Forrás: MJSZ
Forrás: MJSZ

 •  Forrás: MJSZ

Péter Róbert vezetőedző elégedetten értékelt a hazai szövetség honlapjának.

„Az összetartás során a maximális koncentráción és a mérkőzésjellegű edzéseken volt a hangsúly. Az edzéseket az egyéni taktikai és technikai elemek fejlesztésére, jó szokások automatizálására alapoztuk. Elégedett vagyok a látottakkal és a hozzáállással, a három székesfehérvári mérkőzés remek lehetőség volt használni a gyakorolt elemeket.”

Nem jó hír viszont, hogy a csapat év végi svédországi túrája a járványhelyzet miatt elmarad.

„Sajnos a december végi MODO Kupa szervezői a kialakult vírushelyzetre való tekintettel visszavonták a meghívást. Sokat dolgoztunk azon, hogy egy év szünet után, címvédőként újra megmérettessük magunkat ezen a rangos tornán, sajnos erre az idén nem lesz lehetőségünk.”

További korosztályos hírekJÉGKORONGBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Konferencialiga-selejtező: Atert Bissen–ETO FC

Európa-konferencialiga
3 perce

Kétgólos előnyt szerzett a Slovan a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
3 perce

Egy helyen változtatott az ETO FC – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
33 perce

Evenepoel 28 másodpercet faragott a hátrányából, Lipowitz bukott, feladta a Tourt

Kerékpár
1 órája

Kézi: „Mentálisan is támogatnunk kell a gyerekeket” – Márián Blanka

Utánpótlássport
1 órája

Strandröplabdában és szépségversenyen is döntőben – interjú Szabó Annával

Képes Sport
1 órája

Szurkolói miatt megbüntette az UEFA a CSZKA Szófiát

Európa-liga
2 órája

A légiósok aránya csökkent, a fiatal játékosoké nőtt – ilyen volt a 12 csapatos NB I első tíz éve

Labdarúgó NB I
2 órája