Jégkorong: Ortenszky Tamásnak a svájci élvonal a célja

2021.12.22. 17:06
Címkék
A mostani szezonban azért küzd, hogy a következőben akár már a svájci felnőtt elsőosztályban szerepelhessen a 19 éves Ortenszky Tamás, akivel természetesen a nemrégiben véget ért U20-as világbajnokság is szóba került.

Kétezer-tizenhétben Újpestről szerződött Svájcba, és azóta is ott szerepel a korosztályos jégkorong-válogatott hátvédje, Ortenszky Tamás. Az elmúlt években folyamatosan a Biel-Bienne utánpótlás-együtteseiben szerepelt, az idén pedig már a svájci másodosztálynak megfelelő Swiss League-ben is jégre lépett a Ticino Rockets színeiben.Ortenszky Tamás. Az elmúlt években folyamatosan a Biel-Bienne utánpótlás-együtteseiben szerepelt, az idén pedig már a svájci másodosztálynak megfelelő Swiss League-ben is jégre lépett a Ticino Rockets színeiben.

„Jelenleg kölcsönben játszom a Ticinóban, nagyon jól érzem magamat, a város Luganótól fél órára, az olasz részen helyezkedik el – kezdte Ortenszky az Utánpótlássportnak. – Az idény elején még kellett az U20-ban, a Bielben is szerepelnem, mert csak öt juniorszezon után kaphatom meg a svájci hokilicencet. Ez azért is fontos, mert a felnőttcsapatokban egyébként csak két külföldi játékos szerepelhet, ezért is vagyok büszke arra, hogy a nyári felkészülés után ennyire számítanak rám.”

Ortenszky Tamás vezéregyénisége volt az U20-as válogatottnak Dániában Forrás: MJSZ
Ortenszky Tamás vezéregyénisége volt az U20-as válogatottnak Dániában Forrás: MJSZ

Ortenszky Tamás vezéregyénisége volt az U20-as válogatottnak Dániában  •  Forrás: MJSZ

Azt mondja, a rájátszásra valószínűleg még visszatér az U20-as ligába, hogy segítsen a Bielnek, de alapvetően már a felnőttbajnokságra koncentrál, hiszen jövőre már százszázalékban ott kell megállnia a helyét.

„Őszintén szólva még nem tudom, hol leszek jövőre, voltam már első osztályú csapatnál is próbajátékon, de ott a mostani szezonban még a svájci licencem hiányában nem számítanak rám. Most az a feladatom, hogy minél jobb benyomást tegyek, a cél természetesen az NLA, vagyis az élvonal, de nagyon örülnék egy jó Swiss League-s szerződésnek is.”

A 19 éves bekk alapembere volt a dániai vb-n az I/A csoportban szereplő U20-as válogatottnak is. A csapat ugyan nem érte el fő célját, a bennmaradást, de a játékosok hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak.

„Szerintem mindannyiunknak nagy élmény volt egy ilyen tornán részt venni, sok tapasztalatot szereztünk, sajnálom, hogy nem sikerült meccset nyerni. A dánok elkaphattuk volna, úgy éreztem, azon a meccsen sokáig jól játszottunk és volt is esélyünk. De ettől függetlenül büszke vagyok a csapata, mert mindenki mindent kitett a jégre. Érezhető volt, hogy ilyen tornán mennyivel nagyobb a küzdelem, mint klubszinten, mindenki még nagyobb erőfeszítést ad bele, amikor a hazájáért harcol. Ezt a tempót kell felvennünk, hogy ezek a csapatok ellen is sikeresek legyünk.”

További korosztályos hírekJÉGKORONGBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

MLS: Messi betalált, Pintér csereként állt be az Inter Miamiba

Minden más foci
30 perce

Edzők és példaképek – hat sportszakember kapott Mester-M Díjat

Egyéb egyéni
43 perce

Az ír, a bosnyák vagy a kazah elsővel is kezdhet az ETO FC a Bajnokok Ligája-selejtezőben

Labdarúgó NB I
1 órája

Hétfői sportműsor: pályán az Arsenal; folytatódik a jégkorong-vb

Ökölvívás
7 órája

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
7 órája

A jövő Győrben épül – Moncz Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Hajrá ott és itt – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
8 órája

Ligue 1: kikapott a városi vetélytárstól a PSG, Dembélé megsérült

Francia labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik