Jégkorong: Horváth Milán már a hétvégén visszatérhet

Vágólapra másolva!
2022.01.26. 11:42
Címkék
Kisebb sérülése után már újra pályára lépne a Hydro Fehérvár AV19 20 éves védője, Horváth Milán, aki arról is beszélt, hogy miben erősödött a mostani szezonban.

Forrás: Hydro Fehérvár AV19
Forrás: Hydro Fehérvár AV19

Forrás: Hydro Fehérvár AV19

Forrás: Hydro Fehérvár AV19
Forrás: Hydro Fehérvár AV19

 •  Forrás: Hydro Fehérvár AV19

Még január 14-án, az Innsbruck elleni hazai ICE Liga-találkozón sérült meg a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapatának 20 esztendős hátvédje, Horváth Milán. A Digi Sport Reggeli Start című műsorában elmondta, már javul a helyzet, és ha minden jól megy, a hét vége felé már újra tagja lehetne a keretnek. Ez azért is lenne fontos neki, mert fájó szívvel nézte a lelátóról, ahogyan társai Székesfehérváron a Magyar Kupa négyes döntőjében szerepeltek.

Később hozzátette, mi az, amiben a legtöbbet lépett előre a második osztrák ligás idényére.

„Szerencsére jó nyári felkészülést tudhatok magam mögött, azóta úgy érzem, kicsit érettebb hokit tudok játszani, mert tavaly elsőévesként még szaladgáltam a pályán. Remélem, továbbra is ezen az úton haladok tovább, és tudom tartani ezt a tendenciát.”

További korosztályos hírekJÉGKORONGBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Lukács Péter 11 gólt lőtt

Kézilabda
36 perce

Kanada hat end alatt lerendezte a címvédő olaszokat curlingben

Téli olimpia 2026
37 perce

Jégkorong: négy korosztályos fiúválogatott lépett pályára

Utánpótlássport
49 perce

Korlátozás nélkül úszhatnak az orosz és fehérorosz juniorok – hivatalos

Úszás
1 órája

Női vízilabda Eb-döntő: Magyarország–Hollandia

Vízilabda
1 órája

Végh Richárd ötödik a zágrábi UWW-versenyen

Birkózás
1 órája

Könnyedén megverte a Veszprém a sereghajtót a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Dupla Tízes: tele magyar főszereplővel – ez történt a téli átigazolási időszakban

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik