Labdarúgás: sűrű félév vár az utánpótlás-válogatottakra

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.01.09. 08:53
Címkék
Sorsdöntő meccsek következnek tavasszal több magyar utánpótlás-válogatott számára is; az U21-es, az U19-es és az U17-es korosztályok labdarúgói egyaránt Európa-bajnoki selejtezőkre készülnek.

A 2021-es év második felében több magyar korosztályos válogatott is megmérette magát tétmeccseken a nemzetközi mezőnyben. Az U21-esek, az U19-esek és az U17-esek egyaránt Európa-bajnokságra selejteztek, több-kevesebb sikerrel. A sorozatoknak még nincs vége; lássuk, mi vár tavasszal és nyáron a fiatalokra!

Kezdjük a sort a legidősebb, tehát az U21-es korosztállyal. Tavaly ősszel három „blokkban” rendezték meg a román-georgiai 2023-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első hat mérkőzését, így a Gera Zoltán által vezetett együttes szeptemberben, októberben és novemberben is két összecsapáson mutathatta meg magát. Az eredmények – a múlt tavaszi, részben hazai rendezésű Eb-hez hasonlóan – nem az eredeti elképzelések szerint alakultak, és azelőzetesen is esélyesként kezelt német csapat mellett Izrael korosztályos legjobbjaival sem bírtak a magyar fiatalok. Hiába a lengyelek elleni, hosszabbításban kicsikart döntetlen, illetve a lettek és aSan Marinó-iak elleni kötelező sikerek, a még hátralévő márciusi és júniusi két-két összecsapáson már nem maradt más cél, mint a tisztes helytállás.

Nem lesz könnyű dolga az U19-es válogatottnak a tavaszi elitkörben Forrás: MLSZ
Nem lesz könnyű dolga az U19-es válogatottnak a tavaszi elitkörben Forrás: MLSZ

Nem lesz könnyű dolga az U19-es válogatottnak a tavaszi elitkörben  •  Forrás: MLSZ

Az U19-es válogatott a nagyobbakkal ellentétben pozitívan zárta a 2021-es évet, hiszen első helyen jutott tovább az Eb-selejtezőkör első szakaszából, amelyet októberben rendeztek. Tímár Krisztián csapata az észt, a fehérorosz és az osztrák korosztályos csapatot előzte meg, és készülhet a március végén rendezendő elitkörre, amelynek sorsolását decemberben tartották: a magyarok az első kalapból a törököket, a harmadikból az izraelieket, a negyedikből a skótokat kapták ellenfélként. Könnyű dolguk biztosan nem lesz a fiataloknak, hiszen csak csoportelsőként lehet kijutni a 2022-es szlovákiai Európa-bajnokságra, amelyen mindössze nyolc csapat vehet majd részt. Ami viszont jó hír, hogy hazai pályán küzdhetnek majd a kvartett első helyéért Sztojka Dominikék.

Hasonló program vár az U17-es garnitúrára, akik tavaly ősszel harmadik helyen végeztek és jutottak tovább az Eb-selejtezőkör első szakaszából Észtország és Georgia korosztályos legjobbjai mögött. A Szélesi Zoltán által vezetett együttes szintén március végén vívja az elitkörös összecsapásait, sorrendben a házigazda hollandok, a görögök és a szlovákok ellen. Az idén májusban rendezendő izraeli kontinensviadalra akár csoportmásodikként is lehet kvalifikálni (a tizenhat csapattal zajló Eb-re a nyolc elitkörös kvartett hét legjobb másodikja is utazik), így bizakodva vághatnak neki a fiatalok a tavaszi mérkőzéseknek.

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
32 perce

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
38 perce

Férfi kézi Magyar Kupa: a NEKA nagy csatában nyert, és bejutott a legjobb négy közé

Kézilabda
39 perce

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket, és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
1 órája

Gyuláról indul, Veszprémben zárul a Tour de Hongrie

Kerékpár
1 órája

Molnár Attila Európa-csúccsal indította az évet

Atlétika
1 órája

Női jégkorong: az utolsó nagy erőpróba a világbajnokság előtt

Jégkorong
1 órája

Kolozsvári tenisztorna: Bondár Anna párosban is kiesett

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik