Műkorcsolya: „Remek élmény volt a bemutatkozás” – Schermann Regina

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.01.22. 17:55
Címkék
Első alkalommal szerepelt felnőtt Európa-bajnokságon a 17 éves műkorcsolyázó, Schermann Regina, akit az eseményről és az őszi szezonról is kérdeztünk.

Jelentős mérföldkőhöz érkezett a 17 éves műkorcsolyázó, Schermann Regina pályafutása a múlt hét folyamán, ugyanis első alkalommal képviselhette ő a magyar színeket a nők kategóriájában felnőtt Európa-bajnokságon. Bár a produkciója – saját bevallása szerint is – felemásra sikeredett, összességében elégedetten idézte fel a négynapos tallinni kontinensviadal pillanatait.Schermann Regina pályafutása a múlt hét folyamán, ugyanis első alkalommal képviselhette ő a magyar színeket a nők kategóriájában felnőtt Európa-bajnokságon. Bár a produkciója – saját bevallása szerint is – felemásra sikeredett, összességében elégedetten idézte fel a négynapos tallinni kontinensviadal pillanatait.

 

Schermann Regina Forrás: MOKSZ
Schermann Regina Forrás: MOKSZ

Schermann Regina • Forrás: MOKSZ

 

„A rövidprogramom a néhány apróbb hiba ellenére is jól sikerült, nagyjából úgy, ahogy elterveztem – kezdi szerényen az értékelést az első kör után a 22. helyen álló Schermann, aki az egyéni legjobb eredményét is megjavította a rövidprogram tekintetében. – A kűr már más téma, ott sajnos nem jött ki úgy a lépés; abban bőven maradtak pontok. Emiatt mondom, hogy a korcsolyázásommal kapcsolatban vegyesek az érzéseim, összességében viszont remek élmény volt a bemutatkozás, rengeteg tapasztalatot szereztem, amit a jövőben próbálok hasznosítani. Volt bennem izgalom, de inkább a pozitív fajtából; egyértelműen feldobott, hogy én is megmutathattam a tudásomat a jégen, ráadásul ilyen nagynevű versenyzők között. Az észtországi helyszín nem volt ismeretlen számomra, az esemény miatt azonban mégis olyan érzés volt bennem, amit korábban nem tapasztaltam még.”

A Jégkorszak SE fiatalja végül az összetett 23. helyét szerezte meg, és újabb versenyt pipálhatott ki a 2021-2022-es versenynaptárban. Ősszel sem tétlenkedett, legutoljára a decemberi a budapesti Mikulás-kupán állhatott dobogóra, a felnőttek között, nemzetközi mezőnyben.

„Remélem, hogy az évad második felében picit jobban fognak sikerülni a versenyek; mindig van hova fejlődni, én is erre törekszem. Nem állunk meg a munkával, ezután is maximális odaadással fogok dolgozni, hogy készen álljak a következő fellépésre.”

Sokat nem kell várnia erre Schermann-nak, hiszen január végén rendezik meg a junior műkorcsolyázók országos bajnokságát, amelyen ő is jégre fog lépni, a válogatók eredményének függvényében pedig akár junior és felnőtt világbajnokságon is bizonyíthat tavasszal.

További korosztályos hírekKORCSOLYASPORTOKBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold kilencedik lett a scratchben

Kerékpár
3 perce

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
36 perce

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
42 perce

Férfi kézi Magyar Kupa: a NEKA nagy csatában nyert, és bejutott a legjobb négy közé

Kézilabda
43 perce

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket, és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
1 órája

Gyuláról indul, Veszprémben zárul a Tour de Hongrie

Kerékpár
1 órája

Molnár Attila Európa-csúccsal indította az évet

Atlétika
1 órája

Női jégkorong: az utolsó nagy erőpróba a világbajnokság előtt

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik