Short track: jó formában kezdték az évet a magyar fiatalok

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.01.11. 20:25
Címkék
Népes nemzetközi mezőny lépett jégre a múlt hét végén a Gyakorló Jégcsarnokban; a Pannonia Openen számos érem került a fiatal magyar rövid pályás gyorskorcsolyázók nyakába.

Az esemény rangját és a verseny színvonalát jelentősen emelte, hogy a “nyugati oldalról”, a Star Class versenyrendszerből is érkeztek erős versenyzők Belgiumból, Franciaországból, illetve Hollandiából. Rajthoz állt többek között a holland utánpótlás válogatott is az idei Pannonia Openen. Ahogy Telegdi Attila, a MOKSZ gyorskorcsolya ágazat sportigazgatója a Mikulás Kupa kapcsán hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy a junior versenyzőink minél többször, versenykörülmények között mérjék össze tudásukat, minél színesebb mezőnyben. A Pannónia Open remekül szolgálta ezt a célt és a szakvezetés is elégedett lehet, hiszen a magyar versenyzők jó teljesítménnyel zárták a hétvégét– írja az esemény összefoglalójában a hunskate.hu.hunskate.hu.

A győztes magyar női váltó Fotó: Lehotczky István
A győztes magyar női váltó Fotó: Lehotczky István

A győztes magyar női váltó  •  Fotó: Lehotczky István

A felnőttváltók versenyét mindkét nem esetében magyar csapat nyerte, nagyrészt utánpótláskorú versenyzőkkel felállva. Anőknél az Albert Viktória (FTC, 18 éves), Somodi Maja (SZKE, 17 éves), Somogyi Barbara (FTC, 19 éves), Végi Diána Laura (FTC, 15 éves), míg a férfiaknál a Csizmadia Márk (FTC, 16 éves), Bontovics Balázs (MTK), Szigeti Ádám (MTK) és Szilágyi Ábel (MTK, 17 éves) alkotta négyes diadalmaskodott. A vegyes váltók mezőnyében 2 perc 50 másodpercen belüli idővel szintén magyar győzelem született. Az aranyérmeket a Somodi Maja, Somogyi Barbara, Jászapáti Péter (SZKE, 18 éves), Bontovics Balázs, Major Dominik (FTC, 15 éves) alkotta csapat nyakába akasztották.

A juniorok mezőnyében is remekül helytálltak a magyar fiatalok. A férfiaknál Jászapáti Péter minden távon első lett, így a juniorok pontversenyének eredményhirdetésén is ő érdemelte ki az aranyérmet. A junior B kategóriában (15-17 évesek) Granasztói Ádám (FTC) ezüstérmes lett, Major Dominik a negyedik, Czank-Varga Benjámin (MTK) pedig az ötödik helyen végzett. A junior női mezőnyben az első hat helyezett fele magyar volt: Somodi Maja bronzérmes lett, Albert Viktória ötödik, Somogyi Barbara pedig hatodik helyen végzett.

Teljes eredménysor ITT olvasható.

További korosztályos hírekKORCSOLYASPORTOKBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Kihirdette tavaszi El-keretét a Ferencváros, Dibusz kimaradt

Európa-liga
35 perce

FIFA: rekorddöntések a téli átigazolási időszakban

Minden más foci
1 órája

A svéd válogatott győzelmével kezdődött a női hokitorna az olimpián

Téli olimpia 2026
1 órája

Lecsapott a norovírus: elhalasztják a finn női hokisok Kanada elleni mérkőzését

Téli olimpia 2026
2 órája

Itt az MLSZ válasza a győri balhéra: Borbély Balázst és Sergio Navarrót is eltiltották

Labdarúgó NB I
2 órája

Sallai Roland csapattársa lehet a Bayern München hátvédje

Német labdarúgás
2 órája

Gyász: elhunyt Ódor Lajos evezős olimpikon

Egyéb egyéni
2 órája

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
2 órája
Ezek is érdekelhetik