Férfi kézi: a PLER fél lábbal már az ifibajnokság négyes döntőjében

Vágólapra másolva!
2022.03.09. 17:38
Címkék
A PLER-Budapest magabiztosan vezet a Keleti csoportban, azonban az ifjúsági fiúbajnokság másik három, négyes döntőbe jutó csapatáról még korai volna jósolni.

Ha valaki nem követi különösebb figyelemmel a korosztályos fiú kézilabda-bajnokságokat, meglepő lehet a számára, hogy a PLER-Budapest gárdája vezeti az alapszakasz Keleti csoportját. Csakhogy egy évvel ezelőtt is éppen ez volt a helyzet, a fővárosiak – és persze a többi csapat pechére – a négyes döntőt akkor törölte az MKSZ Versenybizottsága.

Forrás: PLER-Budapest
Forrás: PLER-Budapest

 •  Forrás: PLER-Budapest

Császár Ferenc együttese a mostani évadban tizenhét bajnoki mérkőzésből tizenhatot megnyert, emellett egy döntetlent játszott, és az előnye hétpontos a harmadik helyezett Gyöngyös előtt. A másik bejutó helyért még a pillanatnyilag második FTC és a negyedik DEAC lehet nagy versenyben.

Nyugaton is négy csapat van még reálisan versenyben a Final Fourért: pontazonossággal áll az élen a NEKA és a Győr, a harmadik a Csurgó, négypontos hátrányban pedig még a Veszprémi KKFT is lőtávolban van, igaz, hogy esélyük legyen, a riválisok hibáira is szükség lesz a hátralévő kilenc fordulóban.

Ifjúsági fiú kézilabda-bajnokság
Nyugati csoport: 1. NEKA 28 pont (582–458), 2. Agrofeed ETO UNI Győr 28 (570–471), 3. Csurgói KK 26, 4. Veszprémi KKFT 24, 5. Grundfos Tatabánya KC 22 (457–395), 6. Sport 36-Komló 22 (492–447), 7. BFKA-Balatonfüred 21, 8. Budakalász 20, 9. BFKA-Veszprém 16, 10. Budai Farkasok 13, 11. Bp. Honvéd 7, 12. Tatai AC 5, 13. Várpalotai BSK 4, 14. Szigetszentmiklósi KSK 2
Keleti csoport: 1. PLER-Budapest 33, 2. FTC 27, 3. B.Braun Gyöngyös 26 (562–479), 4. DEAC 26 (560–500), 5. Pick Szeged 23, 6. Békési FKC 18, 7. Mezőkövesdi KC 16, 8. Kecskeméti TE 14, 9. Csepel DSE 14, 10. Rév TSC 13, 11. Dabas KC 12, 12. SBS Eger 7 (492 – 517), 13. Orosházi FKSE 7 (442–553), 14. Békéscsaba DKSE 1

További korosztályos híreinkKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Világklasszisok előtt mutatkozott be az új szintre lépő magyar kerékpárcsapat

Kerékpár
27 perce

Téli olimpia: magyar rövid pályás gyorskorcsolyázóknak tetszik a versenyhelyszín

Téli olimpia 2026
35 perce

Eden Hazard: Sosem akartam olyan lenni, mint Cristiano Ronaldo

Minden más foci
37 perce

Modell, többszörös olimpikonok, nagy feltámadó és fiatal csillagok – a téli olimpia legnagyobb sztárjai

Téli olimpia 2026
42 perce

Atlétika: dopping miatt eltiltották a 10 mérföld világcsúcstartóját

Atlétika
44 perce

Téli olimpia: a 41 éves Vonn szakadt keresztszalaggal is 120 fölötti tempóval száguldott

Téli olimpia 2026
51 perce

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében

Téli olimpia 2026
52 perce

Atlético Madrid–Barcelona elődöntő lesz a spanyol Király-kupában

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik