Kézilabda: százszázalékos hetet zártak az utánpótlás leányválogatottak

Vágólapra másolva!
2022.03.07. 08:02
Címkék
A junior, az ifjúsági és a serdülő leány kézilabda-válogatott is megnyerte valamennyi mérkőzését a nemzetközi héten; az utóbbi két korosztály esetében mindez tornagyőzelemmel párosult.

Nyolcból nyolc mérkőzést megnyertek a korosztályos leány kézilabda-válogatottak a múlt héten, a nemzetközi szünetben. Az immár kétszeres Európa-bajnok juniorok Balatonbogláron játszottak két edzőmeccset a horvátokkal, s a papírformának megfelelően pénteken és szombaton is fölényes sikert arattak.

Az ifjúsági csapat meggyőző fölénnyel diadalmaskodott Romániában Forrás: NEKA
Az ifjúsági csapat meggyőző fölénnyel diadalmaskodott Romániában Forrás: NEKA

Az ifjúsági csapat meggyőző fölénnyel diadalmaskodott Romániában  •  Forrás: NEKA

Az augusztusban szintén Európa-bajnokságot nyert ifjúságiakra a szegedi edzőtábort követően romániai túra várt. S bár a három nemzeti együttes közül csak nekik kellett idegenben pályára lépniük, az eredményeiken ez a legkevésbé sem látszott meg: a cseheket és a házigazda románokat tízzel, a norvégokat pedig tizenkettővel múlták felül a Valceában rendezett Kárpát-kupán.

A nyári EYOF-ra készülő serdülők Siófokon játszottak Négy Nemzet-tornán, hasonló eredménnyel, mint a nagyok. A románokat kilenccel, a lengyeleket héttel, az osztrákokat pedig tizenkettővel lépte le a csapat, amely így a legutóbbi, lengyelországi viadal után ismét megnyert egy felkészülési eseményt.

A leány kézilabda-válogatottak márciusi eredményei:
Juniorok
Magyarország–Horvátország 30–17
Magyarország–Horvátország 27–19
Ifjúságiak
Magyarország–Csehország 36–26
Magyarország–Norvégia 32–20
Magyarország–Románia 29–19
Serdülők
Magyarország–Románia 35–26
Magyarország–Lengyelország 28–21
Magyarország–Ausztria 37–22

(Kiemelt kép: Nemzeti Kézilabda Akadémia)

További korosztályos híreinkKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Atlético Madrid–Barcelona elődöntő lesz a spanyol Király-kupában

Spanyol labdarúgás
25 perce

Téli olimpia: Japán legyőzte Franciaországot a női jégkorongtornán

Téli olimpia 2026
38 perce

Kosárlabda: egységben az erő – brillírozik a MAFC serdülő fiúcsapata

Utánpótlássport
47 perce

Olvasóinknál Neszmély Boglárka volt a mieink legjobbja a női vízilabda Európa-bajnokságon

Vízilabda
47 perce

Szijjártó Péter fogadta Bondár Annát, miután ukrán ellenfele nem fogott vele kezet

Tenisz
1 órája

Már a Juventus is figyeli az ifi BL-ben triplázó Kovács Bendegúzt – sajtóhír

Légiósok
1 órája

Davis-kupa: Piros Zsombor kezd Tommy Paul ellen Tatabányán

Tenisz
1 órája

Derbi: Szélesi játékosként már nyert az Üllői úton, most edzőként tér vissza

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik