Tenisz: Kiss Domonkos és Takács Bercel is korosztályos bajnok lett

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.03.31. 16:26
Címkék
Az U12-es mezőnyben Kiss Domonkos, az U14-esek között Takács Bercel nyerte a fedett pályás országos teniszbajnokságot.

Kiss Domonkos és Takács Bercel sikerét hozta az U12-es, valamint az U14-es korosztályos fedett pályás magyar teniszbajnokság Budapesten.

Takács Bercel (balra) nyerte a Szász Mihály elleni U14-es döntőt Forrás: MTSZ
Takács Bercel (balra) nyerte a Szász Mihály elleni U14-es döntőt Forrás: MTSZ

Takács Bercel (balra) nyerte a Szász Mihály elleni U14-es döntőt  •  Forrás: MTSZ

A hazai szövetség közösségi oldalának tájékoztatása szerint az U14-esek között Takács Bercelnek szetthátrányból kellett fordítania Szász Mihállyal szemben, ugyanis az első játszmában hiába vezetett 5:0-ra is, végül ellenfele rövidítésben megnyerte a nyitószettet, de aztán Takács 6:7, 6:3, 6:3 arányban győzött.

„Az volt a kulcs, hogy sikerült túllépnem az első szett kilengésein. A második játszmában már arra gondoltam, hogy új meccs kezdődik, és igyekeztem végig abban a fókuszban maradni, hogy gémről gémre haladjak. A labdák is puhultak, ami szerintem inkább nekem kedvezett, hiszen Mihály új labdákkal nagyon nagy tenyereseket ütött. Igyekeztem végig erős maradni fejben, tudtam, hogy mit akarok játszani, mit szeretnék csinálni, és ezt sikerült véghez vinnem” – fejtette ki a Dunakeszi TK versenyzője, aki korábban az U12-es mezőnyben is országos bajnoki címet szerzett, most pedig a 14 év alattiak kategóriájában ünnepelhetett elsőséget.

Kiss Domonkos (balra) magabiztosan győzte le Szebeni Miklóst Forrás: MTSZ
Kiss Domonkos (balra) magabiztosan győzte le Szebeni Miklóst Forrás: MTSZ

Kiss Domonkos (balra) magabiztosan győzte le Szebeni Miklóst  •  Forrás: MTSZ

A fiatalabb korosztályban a Tenisz Műhely versenyzője, Kiss Domonkos 6:1, 6:2-re nyert Szebeni Miklóssal szemben.

„Csupán három gémet engedtem az ellenfelemnek, végig stabil voltam fejben és kiegyensúlyozott tudott maradni a játékom. Kiváltképp értékes most ez a siker számomra, ugyanis szombaton még kicsit beteg voltam, és az első, vasárnapi meccsemen még nem voltam száz százalékos, de mérkőzésről mérkőzésre jobban ment a játék” – értékelt a bajnok.

További korosztályos hírekTENISZBENa sportági aloldalunkon.

 

 

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: FTC–Újpest derbi az NB I-ben; pályán a DVSC és az ETO a női kézi BL-ben

Minden más foci
4 perce

Férfi kosár Euroliga: az utolsó előtti elkapta a Zalgirist, legyőzte baszk riválisát a Barcelona

Kosárlabda
8 perce

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
37 perce

Az alpesi sí legendái gyújtották meg a lángot a téli olimpián

Téli olimpia 2026
39 perce

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
48 perce

Ligue 1: nem bírt a sereghajtóval a Lille

Francia labdarúgás
1 órája

Mint ablakos tótnak a hanyatt esés – ikszelt egymással az olasz tabella utolsó kettője

Olasz labdarúgás
1 órája

Az Union Berlin és az Eintracht Frankfurt sem tudta megszakítani rossz sorozatát

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik