Atlétika: népes magyar csapat indul az U18-as Eb-n

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.06.26. 14:44
Címkék
A július negyedikén kezdődő jeruzsálemi U18-as atlétikai Európa-bajnokságon 45 fős magyar csapat vesz részt.

Az Európai Atlétikai Szövetség közzétette a július 4. és 7. között rendezendő U18-as Európa-bajnokság nevezési listáját. közzétette a július 4. és 7. között rendezendő U18-as Európa-bajnokság nevezési listáját.

Kriszt Sarolta hétpróbában bizonyíthat Forrás: MATE-GEAC
Kriszt Sarolta hétpróbában bizonyíthat Forrás: MATE-GEAC

Kriszt Sarolta hétpróbában bizonyíthat  •  Forrás: MATE-GEAC

A Jeruzsálemben esedékes kontinensviadalon igazán népes küldöttséggel, 45 versenyzővel vesz részt a magyar válogatott. A magyar fiatalok közül többen is előkelő helyen állnak a korosztály európai ranglistáján, innen is kiemelkedik diszkoszvetésben Dobó Zsombor, kalapácsvetésben Viszkeleti Villő és hétpróbában Kriszt Sarolta, aki top 3-as eredménnyel büszkélkedhet.

Az európai szövetség tájékoztatása szerint egyébként 17 olyan versenyző lesz ott a mezőnyben, aki jelenleg vezeti a korosztályos kontinensrangsort.

A magyar versenyzők:
Fiúk:
100 m: Deák Zalán, Faragó Rómeó
200 m: Alexovics Dániel, Mészáros Balázs
400 m: Kovács Árpád, Mika Botond, Szilveszter Marcell
800 m: Lents Barnabás, Palkovics Tamás
1500 m: Szirbek Albert, Zahorán Milán
3000 m: Árvai Róbert, Fritz László
2000 m akadály: Gyányi Zsombor Buda, Szabó Benjámin
110 m gát: Felber Farkas
400 m gát: Takács Gergő
hármasugrás: Kerék Patrik, Lawson Richárd
diszkoszvetés: Dobó Zsombor, Takács Zsombor
kalapácsvetés: Imre Roland, Szabados Ármin
gerelyhajítás: Herczeg Attila, Horváth Máté
svédváltó: Magyarország
Lányok:
200 m: Fekete Júlia, Sulyán Alexa
800 m: Babinyecz Anna, Kiss Petra Sára
2000 m akadály: Iker Natália, Szemán Kata
100 m gát: Röszler Dóra
400 m gát: Ecseri Angéla, Lalik Petra
magasugrás: Luterán Fanni, Pénzes Júlia
rúdugrás: Erős Eszter
súlylökés: Baukó Petra
diszkoszvetés: Baukó Petra
kalapácsvetés: Viszkeleti Villő
gerelyhajítás: Bencsik Adél, Illyés Gréta
hétpróba: Kriszt Sarolta
5000 m gyaloglás: Erdős Judit, Kovács Alexandra
svédváltó: Magyarország

További korosztályos hírekATLÉTIKÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Molnár Attila az Európa-rekord után Metzben versenyez

Atlétika
24 perce

Milánó–Cortina 2026: egy helyen a vasárnapi történések – infóközpont

Téli olimpia 2026
26 perce

Radenkovics az ETO elleni döntetlen után: Elégedettségről szó sincs

Labdarúgó NB I
42 perce

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
6 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
7 órája

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
7 órája

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
8 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik