Ökölvívás: sűrű félév előtt állnak a hazai leányversenyzők

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.07.16. 19:45
Címkék
Az idei év első felére sem panaszkodhattak a hazai utánpótláskorú leányversenyzők, hiszen számos ökölvívó-eseményen bizonyíthattak, a java azonban csak a következő hónapok során jön számukra, Európa- és világbajnoksággal megspékelve.

A serdülő, a junior és az ifjúsági korosztály lányversenyzői is sűrű félévet hagytak a hátuk mögött, ráadásul az év legfontosabb megméretései még csak most következnek: Európa-bajnokságokat és vb-t is rendeznek 2022 második felében. A korosztályos bokszolók és a felnőttmezőnyhöz tartozó, márciusban U22-es Eb-második Hámori Luca is gőzerővel készül a folytatásra, amiről női válogatott vezetője, Seres Attila nyilatkozott a hazai szövetségnek.Hámori Luca is gőzerővel készül a folytatásra, amiről női válogatott vezetője, Seres Attila nyilatkozott a hazai szövetségnek.

A juniorkorú lányversenyzők közül öten jelenleg Assisiben méretik meg magukat Forrás: Magyar Ökölvívó Szakszövetség
A juniorkorú lányversenyzők közül öten jelenleg Assisiben méretik meg magukat Forrás: Magyar Ökölvívó Szakszövetség

A juniorkorú lányversenyzők közül öten jelenleg Assisiben méretik meg magukat  •  Forrás: Magyar Ökölvívó Szakszövetség

„A hölgyeknél az év második felében mozgalmas időszak várható– kezdi Seres.– Mindegyik korosztálynak lesz fontos versenye, emiatt sűrű felkészülési program vár rájuk, a serdülőktől kezdve a felnőttekig. Anagyoknak két fontos versenye lesz, az októberi Európa-bajnokság, illetve az Universiade. Németországban edzőtáborozik Hámori Luca és Szűcs Szabina júliusban, majd augusztusban a teljes bő keret megkezdi a felkészülést nemzetközi edzőtáborral. Szeptemberben a Szilézia-kupán indulunk, majd Assisibenállomásozunktíz napot, közvetlenül az Európa-bajnokság előtt. Az Universiadét szeptemberben rendezik, így azott indulók a Szilézia-kupa után már itthon készülnek. Az ifjúsági korosztályban világbajnokságot rendeznek novemberben. Mivel ebben a korosztályban több tehetséges versenyzőnk is van, így nagyobb létszámmal tervezzük elkezdeni a felkészülést. Az ifi lányok augusztusban itthon kezdik a táborozást, ami kiegészülhet egy román-magyar csapattalálkozóval, majd a szeptemberi Szilézia-kupa a következő állomásunk. Szeptember második felében az ifik legfontosabb versenye a magyar bajnokság lesz, utána már a kijelölt kerettel készülünk tovább. Ha lesz lehetőség Spanyolországban edzőtáborozni a világbajnokság előtt, akkor szeretnénk élni majd a lehetőséggel. A juniorok a szeptemberi Európa-bajnokságra kezdik meg a felkészülést júliusban Assisiban egy Round Robin Tornán, majd augusztusban a szerbiai Nemzetek Kupája jön. Szeptemberben pedig a Szilézia-kupa az utolsó nemzetközi megmérettetés az olaszországi Eb előtt. A serdülőkre is Európa-bajnokság vár augusztusban, amire nagyrészt itthoni edzőtáborral és versenyekkel készülnek a legfiatalabbak. Több felkészülési programunknak még nincs meg a fix időpontja, így folyamatosan vadászunk a közeli nemzetközi lehetőségekre minden korosztályban.”

További korosztályos hírekÖKÖLVÍVÁSBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Győzelem a dánok ellen, női jégkorong-válogatottunk megnyerte a Wörthi-tó Kupát

Jégkorong
8 perce

Női kézi BL: Sola HK–FTC

Kézilabda
29 perce

NB II: máris előnyben a Honvéd – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
30 perce

NB II: Budafoki MTE–Bp. Honvéd

Labdarúgó NB II
31 perce

Szalai Attila megsérült, bízik a nagyon gyors visszatérésben

Légiósok
31 perce

NB II: HR-Rent Kozármisleny–Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
33 perce

NB II: Mezőkövesd Zsóry–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
38 perce

A lesiklás aranyával vigasztalódtak az amerikaiak Vonn sérülése után

Téli olimpia 2026
38 perce
Ezek is érdekelhetik