Vízilabda: csütörtökön kezdődik az U18-as világbajnokság Belgrádban

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2022.08.10. 13:57
Címkék
Csütörtöktől Belgrádban szerepel világbajnokságon az U18-as fiú vízilabda-válogatott, amely természetesen a szerb fővárosba is éremért utazik.

A lányok után csütörtökön a fiú U18-as vízilabdázók számára is elkezdődik a világbajnokság, melynek helyszíne ugyanúgy a szerb főváros, Belgrád lesz.

Csütörtökön kezdődik az U18-as világbajnokság Belgrádban Fotó: Dobos Sándor
Csütörtökön kezdődik az U18-as világbajnokság Belgrádban Fotó: Dobos Sándor

Csütörtökön kezdődik az U18-as világbajnokság Belgrádban  •  Fotó: Dobos Sándor

A magyar csapat az A jelű csoportba került, melyben a komolyabb riválist a horvát válogatott képviseli, mellette az üzbég, a kuvaiti és a kazah együttes lesz az első körös ellenfél. A Kovács Róbert irányította gárda kemény, nyolchetes felkészülésen van túl, mely során a szerbekkel és az olaszokkal is játszott hasznos edzőmeccset. A magyar csapat az első hivatalos versenynapon pihen, a szereplését péntek este kezdi meg az üzbégek ellen.

A gárda arra a tavalyi U17-es válogatottra épül, amely bronzérmet szerzett a máltai Európa-bajnokságon. A válogatottat igen ígéretes játékosok alkotják. A keretben például ott van az a Nagy Ákos, aki nemrégiben góllal mutatkozott be a felnőttválogatottban a horvátok ellen. Érdekesség, hogy a világbajnokságon két háromszoros olimpiai bajnok klasszis fia is ott lesz a vízben Biros Samu és Szécsi Marcell személyében. A magyarok célja ezen a világeseményen is a legfényesebb érem megszerzése.

A várakozásokrólSzépfalvi Gergely, Gyapjas Viktor és Szalai Péter nyilatkozott a szövetségnek:

A belgrádi U18-as világbajnokságon (augusztus 11-19.) szereplő magyar válogatott:
GyapjasViktor (Ferencváros),Csite Lóránd (Budapesti Honvéd) – kapusok;
SzépfalviGergely (KSI),SzalaiPéter (KSI),NagyÁkos (KSI),BirosSamu (Eger),SzécsiMarcell (UVSE),IonescuErik (UVSE),BedeMarcell (KSI),GasztRoland (Pécs),VargaVince (Ferencváros),LeinweberOlivér (Szeged),Balogh Botond (BVSC) – mezőnyjátékosok.
Szövetségi edző: KovácsRóbert.Edző: LukácsGergely.Kapusedző: KardosIstván.
Utánpótlás szakmai vezető: CsehSándor
Az U18-as vb csoportbeosztása:
A-csoport:Magyarország, Üzbegisztán, Kazahsztán, Horvátország, Kuvait
B-csoport:Görögország, Hollandia, Brazília, Ausztrália, Törökország
C-csoport:Szerbia, Új-Zéland, USA, Olaszország
D-csoport:Spanyolország, Dél-Afrika, Kanada, Montenegró

További korosztályos hírekVÍZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Serie A: eltapsolta kétgólos előnyét, mégis nyert a Frosinone, döntetlen Parmában és Bolognában

Olasz labdarúgás
11 perce

NB I: ETO FC–Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
19 perce

„Az újpestiek úgy mentek bele a meccsbe, mint 11 argentin »bérgyilkos«” – Preisinger Sándor a derbiről

Labdarúgó NB I
21 perce

Iráni sikerek a KSI Kupa nemzetközi sportlövő viadalon

Egyéb egyéni
32 perce

Kétgólos hátrányból állt fel az Újpest, döntetlennel zárult a 248. bajnoki derbi

Labdarúgó NB I
34 perce

Antonelli monzai győzelmével végleg eldőlt a bajnoki cím sorsa?

F1
39 perce

Hiába a Chelsea korai gólja, az Arsenal nyerte a PL-forduló rangadóját

Angol labdarúgás
43 perce

Wout van Aert másodszor nyert sprintet, Mas maradt az élen

Kerékpár
44 perce