Vízilabda: Gaszt Rolandék már tavaly megbeszélték, hogy vb-t nyernek

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.08.26. 14:38
Címkék
A Belgrádban a szerbek elleni döntőben U18-as világbajnokságot nyerő fiú vízilabda-válogatott csapatkapitánya, Gaszt Roland osztotta meg a nem mindennapi sikerhez fűződő gondolatait.

Pénteken 18 óra 15 perctől a magyar U16-os fiú vízilabda-válogatott Szerbia fiataljaival játszik a korosztály görögországi világbajnokságának elődöntőjében. Dávid Zoltán együttesére nem vár könnyű feladat, de a játékosokmindent elkövetnek majd, hogy hasonló sikert érjenek el, mint egy héttel korábban a két évvel idősebbek.Pénteken 18 óra 15 perctől a magyar U16-os fiú vízilabda-válogatott Szerbia fiataljaival játszik a korosztály görögországi világbajnokságának elődöntőjében. Dávid Zoltán együttesére nem vár könnyű feladat, de a játékosokmindent elkövetnek majd, hogy hasonló sikert érjenek el, mint egy héttel korábban a két évvel idősebbek.

Akkor a Kovács Róbert által irányított U18-as válogatott nem akármilyen meccsen győzte le a szerbeket: a korosztály világbajnoki döntőjében 11–11 után ötméteresekkel (5–4) nyert a sokra hivatott társaság, ráadásul tette mindezt Belgrádban, a hazai fanatikusok füttykoncertjének kíséretében.

Gaszt Rolandék (középen) már tavaly megbeszélték, hogy U18-as vb-t nyernek Fotó: Dobos Sándor/MVLSZ
Gaszt Rolandék (középen) már tavaly megbeszélték, hogy U18-as vb-t nyernek Fotó: Dobos Sándor/MVLSZ

Gaszt Rolandék (középen) már tavaly megbeszélték, hogy U18-as vb-t nyernek  •  Fotó: Dobos Sándor/MVLSZ

A diadalból a válogatott csapatkapitánya, Gaszt Roland alaposan kivette a részét, hiszen amellett, hogy kitűnő vezére volt társainak, remek gólokkal segítette a menetelést, és végül a torna All Star-csapatába is beválasztották. A 18 éves pécsi kiválóság számára örökre emlékezetesek maradnak a szerb fővárosban töltött napok.

„Nagyon jó érzés világbajnoknak lenni, és nem mellesleg Belgrádban győztük le a szerbeket – mondja Gaszt az Utanpotlassport.hu-nak.– Ez a bravúra legjobb csapatoknak is nagyjából tízből kétszer sikerül. Igaz, nekünk nem volt veszíteni valónk, mert ők pólóztak otthon, őket kísérte figyelemmel a helyszínen a több szerb klasszis, klubvezető, drukker. A meccs előtt azt mondtam a srácoknak, hogy ha mindent felteszünk egy lapra, akkor fel fogjuk őket őrölni. Egyszer sem vezettek ellenünk, csak rohantak az eredmény után, mi pedig vízilabdázhattunk. Le a kalappal a csapat előtt!”

A vébén nemcsak a szerbek, hanem az elődöntőben a spanyolok, a negyeddöntőben az olaszok, a csoportban pedig a horvátok sem jutottak pillanatnyi előnyhöz a magyar fiúkkal szemben. Ez mi mást, ha nem a koncentrált védekezést dicséri? Az első számú kapust, Gyapjas Viktort a torna legjobbjának választották a posztján, és ő is helyet kapott az All Star-gárdában, míg helyettese, Csite Loránd a döntő ötméterespárbajának negyedik sorozatában jött, majd fogta ki Sztanics lövését– ezzel juttatva aranyhoz a magyarokat.

„Valóban nagy szó, hogy senki nem vezetett ellenünk– folytatja a vb-döntőben három gólt jegyző Gaszt.– A kapuban Viktor zseniálisan védett, és amikor kellett, akkor hozta a bravúrokat. Emlékszem, amikor edzésen gyakoroltuk az ötösöket, akkor ő kevesebbet fogott meg. Bejött Lóri, és az első négyet kivédte. Akkor arra gondoltam, hogy ha a vébé döntőjében ötméteresek lesznek, benne bízhatunk majd a végén. Picit hihetetlen, hogy minden úgy alakult, ahogyan elképzeltem.”

Gaszt Roland a vb-trófeával Fotó: Dobos Sándor/MVLSZ
Gaszt Roland a vb-trófeával Fotó: Dobos Sándor/MVLSZ

Gaszt Roland a vb-trófeával  •  Fotó: Dobos Sándor/MVLSZ

A világbajnok U18-as magyar válogatottnak magját három évvel ezelőtt ismerhettük meg Burgaszban, amikor a fiúk megnyerték az U15-ös korosztály számára első ízben kiírt Európa-bajnokságot. Tavaly a máltai U17-es Eb-n pedig bronzéremig jutott a jelenlegihez még több poszton hasonlító társaság. Az akkori elődöntőben éppen Szerbia ütötte el Gasztékat az aranymeccstől.

„Tavaly megbeszéltük a srácokkal, hogy ha idén találkozunk a szerbekkel a vb-döntőben, akkor legyőzzük őket! Boldog vagyok, hogy megtartottuk az egymás felé tett ígéretünket! Ez a győzelem mindenkinek pozitív megerősítést kell jelentsen, hogy nem hiába dolgozunk. Már elmondtam egy-két fórumon, hogy megérte öt héten keresztül az a napi háromezer-hatszáz méter kőkemény úszás, de igazából most is bármennyire vállalkoznék, ha tudnám, ilyen jutalom jár érte. Hiszem, hogy aki beleteszi a melót, az előbb-utóbb el fogja érni a célját. Ha mindenki ugyanígy folytatja a munkát, akkor nincs határ a játékosok előtt.”

A magyar U18-as világbajnok keret:
GyapjasViktor (Ferencváros),CsiteLoránd (Budapesti Honvéd) – kapusok
SzépfalviGergely (KSI),SzalaiPéter (KSI),NagyÁkos (KSI),BirosSamu (Eger),SzécsiMarcell (UVSE),IonescuErik (UVSE),BedeMarcell (KSI),GasztRoland (Pécs),VargaVince (Ferencváros),LeinweberOlivér (Szeged),BaloghBotond (BVSC) – mezőnyjátékosok

További korosztályos hírekVÍZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

A Ferencváros legyőzte a Balatonfüredet a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2 perce

Női kézi BL: DVSC–Borussia Dortmund

Kézilabda
31 perce

Anderson Ceará duplázott, ismét nyert a Csíkszereda

Minden más foci
31 perce

Ellentétes félidők után döntetlennel zárult a BVSC és a Csákvár csatája

Labdarúgó NB II
37 perce

Tenisz: Tommy Paul két szettben győzött Piros Zsombor ellen, vezetnek az amerikaiak a Dk-selejtezőben

Tenisz
41 perce

Folytatódik a Carrick-varázslat: a City, az Arsenal és a Fulham után a Tottenhamet is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
58 perce

Akpe Victory: Mindennap erősebb és jobb akarok lenni!

Labdarúgó NB I
1 órája

NB II: Videoton FC Fehérvár–FC Ajka

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik