Vízilabda: világbajnoki elődöntős az U18-as leányválogatott

2022.08.05. 17:41
Címkék
Három góllal legyőzte az ausztrálokat, és az elődöntőbe jutott az U18-as leány vízilabda-válogatott a korosztály belgrádi világbajnokságán.

Ismét remek játékkal rukkolt ki, és az elődöntőbe jutott az U18-as leány vízilabda-válogatott a korosztály Belgrádban zajló világbajnokságán.

Világbajnoki elődöntős az U18-as leányválogatott Forrás: MVLSZ
Világbajnoki elődöntős az U18-as leányválogatott Forrás: MVLSZ

Világbajnoki elődöntős az U18-as leányválogatott  •  Forrás: MVLSZ

Benczur Márton együttesének az ausztrálokon keresztül vezetett az útja a legjobb négy közé. A meccset Hajdú Kata duplája nyitotta, és az első negyedben 5–2-re is vezetett a magyar csapat, végül 5–3-mal záródott ez a nyolc perc. A folytatásban nem sikerült elszakadniuk a kihívójuktól Szegedi Panniéknak, de jó ideig tartotta előnyét a válogatott, majd a harmadik negyedben egyenlíteni tudott az ausztrál gárda, és 8–8 állt az eredményjelzőn.

Szerencsére nem sokáig, mert a negyed végéig Aubéli Tekla, Szegedi és Hajdú is betalált, míg az ausztráloknak csak egy gól jött össze, így 11–9-cel kezdődött meg a zárófelvonás. Ezután Fekete Flóra gólja nyugtatta meg a csapatot, és a meccs végén izgulni sem kellett sokat, mert az ausztrálok csak az utolsó percben vették be Golopencza Szonja kapuját, de Tiba Pannának még erre is volt válasza egy szépen kijátszott akció után. Így 13–10-as magyar sikerrel ért véget a mérkőzés. A meccs embere az ötgólos Hajdú Kata lett.

A válogatott szombaton pihen, a vasárnapi elődöntőben pedig a Görögország–Új-Zéland összecsapás győztesével játszik.

U18-as leány-világbajnokság, Belgrád
Negyeddöntő
Magyarország–Ausztrália 13–10 (5–3, 2–2, 4–4, 2–1)
Gólszerzők:Hajdú 5, Aubéli 2, Fekete 2, Tiba 2, Szegedi, Irmes, ill. Downes 3, Dawkins 2, Green 2, Nasser, Ogg, ChildsAz U18-as magyar leányválogatott világbajnoki kerete:

AubéliTekla (UVSE),FeketeFlóra (BVSC),GolopenczaNóra (UVSE),GolopenczaSzonja (UVSE),HajdúKata (UVSE),IrmesRozália (UVSE),KókaZelma (UVSE),LendvayZoé (UVSE),MácsaiEszter (UVSE),SzegediPanni (UVSE),TibaPanna (UVSE),TormaLuca (Győri VSE),VarróEszter (OSC)
Tartalék: BoncaVivien (Szentes),Jonkl Csenge(Dunaújváros)

További korosztályos hírekVÍZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

US Open: Stollárék párosban kiestek, Szabalenka egyesben tovább menetel

Tenisz
4 perce

Osváth Attila: Úgy örültek, mintha nyertek volna

Labdarúgó NB I
18 perce

Borbély Balázs: Nem állt mellénk a szerencse, többet tettünk a győzelemért

Labdarúgó NB I
21 perce

Szélesi Zoltán: Reálisan ez volt benne a mérkőzésben

Labdarúgó NB I
32 perce

NB III: az Újpest hatot rúgott a Szegednek, a Cigánd ötöt vágott Nyíregyházán

Labdarúgó NB II
39 perce

Az első félidőben nem született gól Győrben – ETO–Honvéd az NB I-ben

Labdarúgó NB I
41 perce

Női röplabda Eb: megvédte címét a török válogatott

Röplabda
47 perce

Összecsap a Fradi két El-ellenfele: Juventus–Milan 0–0

Olasz labdarúgás
49 perce