Vízilabda: az Eb-bronzért játszhat az U19-es fiúválogatott

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2022.09.23. 19:24
Címkék
A magyar U19-es fiú vízilabda-válogatott idegtépő mérkőzésen ötméteresekkel kapott ki a szerbektől a korosztály podgoricai Európa-bajnokságának elődöntőjében.

Pénteken a szerbek ellen játszotta a podgoricai U19-es fiú vízilabda Európa-bajnokság elődöntőjét a magyar válogatott.

Bronzmeccses az U19-es válogatott az Eb-n Fotó: Dobos Sándor
Bronzmeccses az U19-es válogatott az Eb-n Fotó: Dobos Sándor

Bronzmeccses az U19-es válogatott az Eb-n  •  Fotó: Dobos Sándor

Nyéki Balázs együttesére a montenegrói kontinenstorna eddigi legnehezebb feladata várt. A találkozó két szerb góllal kezdődött, de hamar belelendültek a magyar fiúk is, és nem sokkal később már náluk volt az előny. Hogy egyik gárda sem fogta vissza magát az első negyedben, azt igazolta az 5–4-es magyar vezetést mutató eredményjelző.

A második nyolc perc hasonlóan kiélezett csatát hozott, és de úgy tűnt, hogy Mészáros Mátyásék pólóznak jobb passzban, hiszen hárommal is vezettek, végül 9–7-nél jött a félidő. A harmadik játékrészben kapaszkodtak a szerbek, és az utolsó negyed már 11–11-nél kezdődött. Az idegtépő hajrában felváltva estek a gólok, de mindkét oldalon maradtak ki nagy helyzetek is, majd 45 másodperc volt hátra, amikor hosszú időn a szerbek jutottak előnyhöz (13–14). Az utolsó magyar támadásban aztán a csapatkapitány Vigvári Vince vállalta magára a lövést, amely a 14–14-es eredményt állította be a rendes játékidőben.

Az ötméterespárbajban Vigvári és Tátrai Dávid is belőtte a sajátját, a meccsen négy gólt jegyző Mészáros azonban a harmadik körben rontott. Ebből még nem lett nagy baj, mert a másik oldalon a szerbek kapufára vágták a labdát, ám aztán Lakatos Soma is kihagyta, és bár Molnár Erik a végén nem hibázott, a szerbek sem tévesztettek, így ők jutottak az Eb-döntőbe.

A magyar csapat a vasárnapi bronzmeccsen a spanyol–görög összecsapás vesztesével játszik.

U19-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG, PODGORICA (szeptember 18-25.)
Elődöntő

Magyarország–Szerbia 17–18 (5–4, 4–3, 2–4, 3–3 - ötméteresek után: 3–4)
Gólszerzők:
Mészáros M. 4, Tátrai D. 3, Molnár E. 2, Vigvári Vince 2, Lakatos, Pető, Klár, illetve Martinovics 5, Urosevics 3, Kojics 2, Baucalo, Gavrilovics, Kovacsevics, Dimitrijevics
A magyar válogatott kerete:
Kapusok: DankaBenedek (KSI),KovácsKristóf (Szentes, Szeged)
Mezőnyjátékosok: VigváriVince (OSC),EklerZsombor (UVSE, Honvéd),PetőAttila (KSI, Szolnok),MészárosMátyás (BVSC),TátraiDávid (BVSC),KlárGergő (Ferencváros),MolnárErik (Ferencváros),NagyNorbert (Miskolc),VismegZsombor (Miskolc, Szolnok),LakatosSoma (Szeged),NagyÁkos (KSI),VargaVince (Ferencváros),SzalaiPéter (KSI)Vezetőedző: NyékiBalázs.Edző: KorényiBalázs.Kapusedző: GárdonyiAndrás.Csapatvezető: SzékelyBulcsú.Utánpótlás szakmai vezető: CsehSándor

További korosztályos hírekVÍZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
4 órája

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
4 órája

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
4 órája

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
4 órája

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
5 órája

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
5 órája

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
5 órája