Evezés: ifj. Pergel László az új utánpótlás szövetségi kapitány

2022.10.24. 20:24
Címkék
Ifj. Pergel László vette át október elejétől a magyar utánpótlás evezős válogatott szövetségi kapitányi posztját, akit az esetleges szakmai változásokkal kapcsolatban kérdeztük.

Lényeges szervezeti változások történtek október elején a Magyar Evezős Szövetségben, ugyanis Molnár Dezső lemondott a felnőtt és az U23-as válogatott kapitányi posztjáról, a helyére pedig a Lőrincz Attila lépett, aki előtte az utánpótlásért volt felelős. A szervezet az így megüresedett pozíció átvételére ifj. Pergel Lászlót, a Csepeli Evezős Klub vezetőedzőjét kérte fel, akivel nemrégiben még a Boros Bálint és Czinege Tamás alkotta kormányos nélküli kettes U23-as Európa-bajnoki címe kapcsán beszélgettünk, hiszen a duóval a szakember dolgozik együtt a fővárosi egyesületben.ifj. Pergel Lászlót, a Csepeli Evezős Klub vezetőedzőjét kérte fel, akivel nemrégiben még a Boros Bálint és Czinege Tamás alkotta kormányos nélküli kettes U23-as Európa-bajnoki címe kapcsán beszélgettünk, hiszen a duóval a szakember dolgozik együtt a fővárosi egyesületben.

Ifj. Pergel László Forrás: MESZ
Ifj. Pergel László Forrás: MESZ

Ifj. Pergel László  •  Forrás: MESZ

Az már kiderült, hogy Pergel nem hagyja ott a csepeli klubot,hanem azzal párhuzamosan igyekszik ellátni a válogatottal kapcsolatos teendőket; a tervekkel és a koncepcióval kapcsolatban kérdeztük a szakembert.

„Meglepett a felkérés, ami természetesen nagyon jól esett, de az első gondolatom az volt, hogy össze lehet-e hangolni a munkát az egyesülettel; szerencsére erre igen a válasz – kezdi Pergel. – Soha nem törtem kapitányi babérokra, ám meghallgatva a szövetség tervét, illetve azt, hogy kikkel dolgozhatok együtt, csábító volt az ajánlat. Lőrincz Attilával régóta ismerjük egymást, együtt végeztünk Testnevelési Egyetemen, a legtöbb dologban hasonló a gondolkodásunk; a főbb szakmai kérdésekben egyetértünk, így gyökeres változások az utánpótlással kapcsolatban nem lesznek. A lényeg, hogy megfelelően menedzseljük a fiatalokat, és keressük azokat a versenyzőket, akik a későbbiekben komoly eredményekre lehetnek képesek. A nagyobb változások a felnőtt és az U23-s korosztályt érintik majd. A szakmai programban még korai mélyen elmerülni, hiszen jelenleg is dolgozunk rajta, ám az biztos, hogy korosztályokon átívelő koncepcióban gondolkozik – olimpiai ciklusokban, nem egy-két évre előre. A jelenlegi utánpótlásból biztosan lesz, aki reflektorfénybe kerül 2028-ban vagy 2032-ben, azonban a lemorzsolódás jelentős a sportágban, ami megnehezíti a dolgot. A felkészülési terveket tíz évre előre írjuk, a fókuszban pedig már a következő esztendő áll. Gondolkodunk a nagyobb hajók, a négyesek és a nyolcasok alakításában, ez szintén fontos elem lesz. Elsősorban edzőnek érzem magam, ez a kapitányi feladatkör nagyon új, rengeteget kell még tanulnom. Bízom benne, hogy működik majd az együttműködés, mindent megteszünk a sikerért!”

További korosztályos hírekEVEZÉSBENa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Ötgólos győzelemmel rajtolt a Szeged a férfi kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
9 perce

Piastri büntetést kapott – változott az Olasz Nagydíj rajtsorrendje

F1
10 perce

NB I: Paks–Debrecen

Labdarúgó NB I
12 perce

Hozta a kötelezőt az ETO a horvát bajnok, a Podravka otthonában

Kézilabda
17 perce

Sportlövő vb-válogató: Fábián és Pekler remekelt

Egyéb egyéni
19 perce

Vuelta: a bátor Brenner bravúrja Buitrago ellen

Kerékpár
29 perce

Lucz, Paragi, Tótka és Juhász nyert 200 méter egyesben a kajak-kenu ob-n

Kajak-kenu
31 perce

Az Esbjerg és a Bucuresti győzelmével indult az FTC női kézi BL-es csoportja

Kézilabda
31 perce