Kosárlabda: Herczeg Kristóf belenőtt a vezérszerepbe Körmenden

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
2022.10.11. 20:00
Címkék
Bombaformában kezdte az évadot az Egis Körmend 19 éves kosárlabdázója, Herczeg Kristóf. Két forduló után a Vas megyeiek irányítója pontokban, gólpasszokban és teljesítményindex terén is az élen áll az U20-as bajnokságban.

Az elmúlt években már-már megszokhattuk, hogy az Egis Körmend csapata rendre remekül szerepel az U20-as férfi kosárlabda-bajnokságban, hiszen 2021-ben korosztályos bajnoki címet ünnepelhettek Kocsis Tamás tanítványai, míg a legutóbbi évadban veretlenül zárták az élen az alapszakaszban. (Majd a hazai rendezésű nyolcas döntőben nem sikerült a címvédés, meglepetésre csupán a hatodik helyen végeztek.)Kocsis Tamás tanítványai, míg a legutóbbi évadban veretlenül zárták az élen az alapszakaszban. (Majd a hazai rendezésű nyolcas döntőben nem sikerült a címvédés, meglepetésre csupán a hatodik helyen végeztek.)

A korábbi sikercsapat az új szezonra nagy mértékben átalakult, többen kiöregedtek, néhányan pedig távoztak. Az eddigi meghatározó szereplők közül Takács Kristóf és Herczeg Kristóf viszont az állandóságot képviseli a piros-feketéknél, és mindketten nagyszerűen rajtoltak az új évadban: két játéknap után előbbi a harmadik (22,0), utóbbi az első helyen (26,5) áll a bajnoki pontlistán. Továbbá Herczeg a gólpasszokban (5,5) és a VAL-mutatóban (40,5) is éllovas, ráadásul a teljesítményindex terén utcahosszal vezet a második helyezett, soproni Schöll Richárd előtt (26,0).

Herczeg Kristóf (fehérben) nagyszerű formában rajtolt az U20-as férfibajnokságban Forrás: kormend.hu
Herczeg Kristóf (fehérben) nagyszerű formában rajtolt az U20-as férfibajnokságban Forrás: kormend.hu

Herczeg Kristóf (fehérben) nagyszerű formában rajtolt az U20-as férfibajnokságban  •  Forrás: kormend.hu

„Tisztában voltam vele, hogy a nyári változások után mostantól teljesen más szerepet kell majd betöltenem, és ezt annak ellenére mondom, hogy már az előző idényben is meghatározó játékosként számítottak rám, de ez még is más, ugyanis kezdő irányítóként a csapat egyik legfőbb vezére kell lennem – kezdte Herczeg Kristóf az Utánpótlássportnak. – Hétről hétre a felnőttcsapattal készülhetek, ami abszolút az előnyömre válik, hiszen az edzéseken a hazai rutinos játékosok mellett minőségi légiósokkal kell felvennem a versenyt. Szóval, amikor ezt követően az U20-as mérkőzésen kell játszanom, ott már nyilvánvalóan könnyebb érvényesülnöm, mint előtte a nagyok között helytállni. Az első csapatban tényleg minden edzésen sokat lehet tanulni, fiatalként pedig ez óriási fejlődési lehetőség. Úgy érzem, ennek és a nyáron egyénileg belefektetett rengeteg munkának köszönhető, hogy pillanatnyilag ilyen kiemelkedő számokat tudok hozni.”

A 19 éves reménység tavasszal ujjsérülést szenvedett a dobó kezén, amely végül olyan súlyosnak bizonyult, hogy meg is kellett műteni, majd emiatt hosszabb kihagyás is várt rá, ugyanakkor a visszatérés után sokáig nem érezte magát százszázalékosnak, de elmondása szerint mostanra a sérülés már abszolút a múlté. Az irányító poszt mellett hátvédként is bevethető fiatal korábban már több alkalommal is bekerült az U20-as válogatott bő keretébe, de reméli, a jelenlegi kiváló formájával stabil helyet sikerül kiharcolnia a nemzeti csapatban. Ugyanakkor az utánpótlás-válogatott mellett legalább ekkora motivációt jelent neki, hogy az NB I/A-csoportban is bemutatkozhasson körmendi színekben.

Herczeg Kristóf (fehérben) a pontgyártás mellett a játék valamennyi területén jól teljesít Forrás: Egis Körmend
Herczeg Kristóf (fehérben) a pontgyártás mellett a játék valamennyi területén jól teljesít Forrás: Egis Körmend

Herczeg Kristóf (fehérben) a pontgyártás mellett a játék valamennyi területén jól teljesít  •  Forrás: Egis Körmend

„A nyári felkészülési mérkőzéseken szinte minden meccsen pályára léphettem, és napról napra azért dolgozom, hogy idővel élesben, bajnokin is debütálhassak – mondta Kristóf. – Nincs könnyű dolgom, hiszen alapvetően rendkívül erős a keretünk, de ez a következő célom, hogy kivívjam magamnak a játékidőt az első csapatban is.”

A vasiak U20-as gárdája 1–1-es mérleggel áll két kör után: az első meccsen simán verte az Oroszlányt, a másodikon szoros csatában kikapott a ZTE-től. A Körmend korosztályos alakulatának edzője, Kocsis Tamás is csak elismerő szavakkal illette a mostanra szintet lépő Herczeget.

„Az elmúlt években Kristóf valóban rengeteg energiát fektetett az egyéni képzésekbe, mindvégig komolyan vette a munkát, és ennek most már kezd beérni a gyümölcse. Nagyon jó irányba halad karrierje, eddig egyértelműen magára vállalta a megnövekedett terheket, és abszolút átérzi, hogy ebben a szezonban már neki kell előlépnie vezéregyéniséggé. Emellett az egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy a játék minden elemében élen jár: remekül védekezik, illetve az asszisztokban és a lepattanókban is hozzáteszi a magáét, nem csak a pontokban.”

További korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
11 perce

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
12 perce

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
18 perce

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
27 perce

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
31 perce

Tóth Barna meze a kívánságlistán, Dzsudzsák és a kezdőrúgó – galéria

Labdarúgó NB I
35 perce

Tényleg bajnokesélyesek a fővárosiak? A hajrában két gólt szerezve verte meg az Atalantát Gasperini Romája

Olasz labdarúgás
53 perce

Rajindra Campbell 23 méter felett súlylökésben, Masai Russell megingathatatlan!

Atlétika
1 órája