Vívás: Arany- és ezüstérem a junior tőrválogatottaktól Limában

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2022.11.21. 09:07
Címkék
Csapatsikerekkel zárták a junior tőrözők a limai világkupaversenyt: a lányok aranyat, a fiúk ezüstöt nyertek.

A junior tőrválogatott Peruban edzőtáborozott, és az összetartást világkupaversennyel zárta Limában.

A szombati egyéni napon Kalocsai Luca a pályafutása eddigi legszebb sikerét érte el az egyéni ezüstéremmel, másnap pedig aranynak örülhetett a csapatversenyben. Utóbbi diadalhoz Kovács Réka, Marosi Gréta és Wolf Eszter járult még hozzá.

A magyar lányok kimagaslottak a megméretesen,

és bár komolyabb kihívóval nem találták magukat szemben, ahogyan a hazai szövetség fogalmaz a beszámolójában: a győzelmeket nem kell megmagyarázni. A döntőben a Kiss Tibor által vezetett kvartett a házigazda fiataljait múlta felül 45:22-re.

A Bagdány Albert, Bálint Álmos, Budaházy Ambrus, Skorka Csongor összetételű férficsapatnak már nehezebb dolga volt, hiszen a mezőnyben ott volt az Egyesült Államok válogatottja is. A papírformának megfelően ez a két együttes vívta a döntőt, melyben végül az amerikai juniorgárda szoros mérkőzésen 45:40-re nyert, így a Mazza Lorenzo vezényelte négyes a második helyen zárt.

Az ezüstérmes férfi tőrcsapat Forrás: hunfencing.hu

A kiváló eredményekkel a magyar ígéretek a junior-világranglistán is értékes pontokat szereztek.

Junior női tőrcsapat világkupa, Lima, 4 induló. Elődöntő: Magyarország–El Salvador 45:3 (Kovács +15, Wolf +13, Kalocsai +9, Marosi +5). 
Döntő: Magyarország–Peru 45:24 (Wolf +9, Kalocsai +7, Kovács +5).
Végeredmény: 1. Magyarország (Kalocsai Luca, Kovács Réka, Marosi Gréta, Wolf Eszter,  válogatott edző: Kiss Tibor, edzők: Mazza Lorenzo, Marco Goncalves, Gátai Róbert, Kiss Tibor), 2. Peru, 3. El Salvador. 
Junior férfi tőrcsapat világkupa, Lima, 7 induló. Negyeddöntő: Magyarország–El Salvador 45:22 (Bagdány +14, Budaházy +6, Skorka +4, Bálint -1).
Elődöntő: Magyarország–Brazília 45:30 (Bagdány +9, Budaházy +5, Bálint +1). 
Döntő: Magyarország–Egyesült Államok 40:45 (Bagdány +6, Budaházy -4, Bálint -7).
Végeredmény: 1. Egyesült Államok, 2. Magyarország (Bagdány Albert, Bálint Álmos, Budaházy Ambrus, Skorka Csongor, válogatott edző: Mazza Lorenzo, edzők: Kessler Zoltán, Mazza Lorenzo, Szabados Kristóf), 3. Brazília.

Kiemelt kép: Az aranyérmes női tőrcsapat Forrás: hunfencing.hu
 

Legfrissebb hírek

Videó: Kane duplázott; Belgium drámai meccsen ment tovább – a 21. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
1 perce

Pocchettino: MIndenki számára nehéz ellenfél leszünk

Foci vb 2026
38 perce

A harmadik társházigazda is nyert – az Egyesült Államok is továbbjutott

Foci vb 2026
1 órája

Balogun gólt lőtt, majd pirosat kapott, de az USA tíz emberrel is felülmúlta a bosnyákokat

Foci vb 2026
1 órája

Videó: emiatt állították ki az amerikaiak hősét, nem lehet ott a Belgium elleni nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
1 órája

Videó: Balogun gólt szerzett, majd LeBron James ikonikus mozdulatával ünnepelt

Foci vb 2026
1 órája

Balogun góljával vezet a szünetben az Egyesült Államok

Foci vb 2026
2 órája

Rudi Garcia: A labdarúgásban minden lehetséges, amíg hiszünk benne

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik