Labdarúgás: a PFLA-ban nevelkedő Kern Martinról ír a Transfermarkt

B. L. utanpotlassport.huB. L. utanpotlassport.hu
2022.12.11. 13:40
Címkék
A Transfermarkt adventi rovata a 2005–2006-os korosztály tehetségeit mutatja be, vasárnap a Felcsúton nevelkedő középpályásról, Kern Martinról írt.

Az átigazolásokkal, illetve a labdarúgók becsült piaci értékével foglalkozó Transfermarkt adventi rovatában a 2005–2006-os korosztály tehetségeit mutatja be. December 11-én magyar fiatalról, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián pallérozódó Kern Martinról írt a német portál.

Címlapra kikerült cikkében kitér arra, hogy a magyar válogatott az elmúlt két esztendőben többször is felhívta magára a figyelmet Európa-bajnoki szereplésével és a Nemzetek Ligájában nyújtott remek teljesítményével, ám mindezek ellenére a magyarországi utánpótlásképzés kevésbé sikeres – Kern Martin jelentheti a reménysugarat. Megemlíti, hogy az együttes felnőttcsapata évek óta az első osztályban játszik, az előző idényben második lett, ám ritka, hogy tehetséget építsen be csapatába – az egykori akadémisták közül Sallai Roland és Kleinheisler László becsült piaci értéke haladta meg az egymillió eurót.

A tizenhat éves középpályás a portál szerint évek óta lenyűgözően futballozik a Puskás Akadémia korosztályos együtteseiben, valamint az utánpótlás-válogatottakban, mindkét fronton csapatkapitányi tisztséget tölt be.

A bal lábas fiatal játékstílusát a Bayern München és a német válogatott kiválóságáéhoz, Joshua Kimmichéhez hasonlítja,

kiemeli, hogy remekül bánik a labdával, ugyanakkor hozzáteszi, fizikailag fejlődnie kell.

A 2006-os akadémisták közül egyedüliként szerepel a PAFC második csapatában. A Transfermarkt szerint ő az akadémia legnagyobb tehetségeinek egyike, és csak idő kérdése, mikor mutatkozhat be az NB I-ben – amennyiben erre nem kerül sor, külföld felé kacsinthat, mint megannyi másik magyar utánpótláskorú fiatal tette azt korábban.

Az U17-es válogatottban számításba vett Kern Martin ebben az idényben 17 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB III Nyugati csoportjában szereplő PAFC II-ben tizenhat bajnokin négy gólt szerzett, az U19-es kiemelt bajnokságban pedig egy meccsen egy találat a mérlege.

(Kiemelt kép: Kern Martin. Forrás: halasmedia.hu)

 

Legfrissebb hírek

Öt meccs után edzőt váltott a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB II
25 perce

NB II: Szeged-Csanád GA–Kolorcity Kazincbarcika SC

Labdarúgó NB II
32 perce

US Open: Udvardy Pannának ezúttal sem sikerült, két játszmában kikapott Sawangkaew-tól

Tenisz
39 perce

Népsport: Mentek, ki merre látott

Népsport
41 perce

Eladta legértékesebb játékosát a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

A bajnoki bronzérem megtartása a minimális cél Tatabányán

Kézilabda
1 órája

Hajdu Attila borászként is megelégszik azzal, ha a „kapu előtti teret” uralja

Minden más foci
1 órája

Mol Magyar Kupa: három meccs kerül tv-képernyőre – íme, a 3. forduló pontos programja

Labdarúgó NB I
1 órája