Öttusa: kihívásokkal teli év vár Tamás Botondra

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.01.19. 17:02
Címkék
Az UTE hamarosan 18 éves öttusázója, Tamás Botond az idén az érettségi mellett ismét négy világversenyen bizonyítana.

Jól indult a felkészülése, a napokban azonban visszatérő csípőproblémákkal küzd az UTE hamarosan 18 esztendős öttusázója, Tamás Botond, aki akkor robbant be a korosztályos nemzetközi élmezőnybe, amikor 2021-ben egyéni U17-es világbajnoki címet szerzett Egyiptomban.Tamás Botond, aki akkor robbant be a korosztályos nemzetközi élmezőnybe, amikor 2021-ben egyéni U17-es világbajnoki címet szerzett Egyiptomban.

Tibolya Péter tanítványa a hátráltató sérülése ellenére, ha nem is maximális hőfokon, de készül a soron következő megméretésére, a februári fedett pályás Peridot-versenyre, amely egyúttal a felnőtt országos bajnokság is lesz. Erről az eseményről szép emlékei vannak a fiatalnak, hiszen tavaly bravúros teljesítménnyel az ob-dobogó harmadik fokára állhatott fel.

„Remélem, hogy addig a csípőm is renbden lesz, és bízom a legjobbakban– mondja Botond.– A formám nem tökéletes, de ha fejben össze tudom magam szedni, akkor bármi megtörténhet.

Minden versenyen arra törekszem, hogy a lehető legjobb helyezést érjem el.

Ez ezúttal sem lesz másképp, ám fontos megjegyezni, hogy sem magammal szemben, sem az edzőm részéről nincs felém helyezésbeli elvárás.”

Tamás Botond elsősorban jó alapokat teremtene a felnőttéveihez Fotó: UIPM / Filip Komorous

Botondra aztán az idén, ha minden jól megy, akkor ugyanúgy mint az előző évben, az U19-esek és a juniorok között is vár világ-, valamint Európa-bajnokság. És bár a februári felnőtt ob-n lovagolnia kell, a juniorviadalokon a nemzetközi szövetség döntésének értelmében idén már az akadályverseny váltja a lovaglást.Az eddig négytusázó U19-eseknek pedig ezzel a számmal bővül a paletta, azaz innentől kezdve ők is öttusáznak majd.

„Versenyhelyzetben még nem próbáltam az új számot, és még nincs is egységes nemzetközi szebályzat arról, hogy pontosan hogyan fog kinézni. Így azt sem tudni, mennyire változtatja meg az erőviszonyokat. Elég furcsa úgy kezdeni a szezont, hogy nem tudom, mire készülök, de igyekszem alkalmazkodni az újításokhoz. Ráadásul az idén érettségizem, így több mindenről le kell mondanom, hogy a sportban és a tanulásban is elérjem a céljaimat.”

A sokra hivatott fiatalt tavaly a hazai szövetség az év legjobb fiúversenyzőjének választotta az utánpótlás-kategóriában. Úgy is elnyerte az elismerést, hogy egyéniben ezúttal nem állt világverseny dobogóján, bár Krakkóban nem járt messze az éremtől, amikor az U19-es Eb-n negyedik lett.

„Tavaly is több sérüléssel küzdöttem, de növekedésben van a szervezetem, és nehéz mit kezdeni ezekkel a helyzetekkel. Igyekszünk a terheléssel óvatosan bánni. Már csak azért is, mert a korosztályos világversenyek csak lépcsőfokok a számomra.

Minden vb-n vagy Eb-n a dobogón szeretnék végezni, de nem keserít el, ha valami éppen nem jön össze, mert elsősorban arra törekszem, hogy felnőttkoromban legyek eredményes öttusázó.

(Kiemelt fotó: UIPM / Filip Komorous)

Legfrissebb hírek

Gyász: 27 évesen elhunyt az Európa-bajnok norvég sílövő, Sivert Bakken

Téli sportok
1 perce

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
2 perce

A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
14 perce

Az Újpest bejelentette román szélsőjének a távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
45 perce

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
51 perce

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
1 órája

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik