Röplabda: győzelemmel zárták az Eb-selejtezőtornát az U17-es fiúk

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.01.07. 16:57
Címkék
Az izraeliek legyőzésével a Bodonyi Ákos vezette U17-es fiú röplabda-válogatott bronzérmes lett a maribori MEVZA-tornán, amely a korosztályos Európa-bajnoki selejtezősorozat első állomását jelentette. A harmadik hellyel a mieink továbbjutottak a tavaszi második fordulóba.

A pénteki elődöntőben a magyar csapat háromjátszmás vereséget szenvedett a házigazda szlovénoktól, így a szombat délutáni bronzmeccsen az izraeliek ellen lépett pályára Mariborban az U17-es fiú röplabdázók Eb-selejtezőtornáján. Az izraeli együttes az osztrákokkal szemben maradt alul a döntőbe jutásért. Az elődöntős vereséggel eldőlt, hogy a mieink egyenes ágon nem juthatnak ki az Európa-bajnokságra, ugyanakkor korábban már az is biztossá vált, hogy mindenképpen folytathatják majd a kvalifikációs küzdelmek második fázisában.

(A selejtezőtorna győztese automatikusan kijut a nyári kontinensviadalra, a 2–6. helyezettek pedig bejutnak a második selejtezőkörbe, ahonnan tavasszal még kivívhatják az Eb-részvételt.)

Bodonyi Ákos válogatottja kezdte jobban a találkozót, és 25:22-re megnyerte a nyitó játszmát. Majd a folytatásban is a mieink játszottak fölényben, így a 25:20-as második szett után 2:0-s előnyben vághattak neki a harmadiknak, amelyben némileg alábbhagyott a magyar fiúk lendülete, és ezt az izraeliek ki is használták: 25:21-el szépítettek (2:1). A negyedik felvonás sokkal inkább hasonlított az első kettőhöz (25:22), így 89 percnyi játék után

a magyar válogatott 3:1-es győzelmet aratott, ezzel pedig a harmadik helyen fejezte a nyolccsapatos Eb-selejtezőtornát.

Az elsőségért Szlovénia–Ausztria mérkőzést rendeznek 17 órától.

(Kiemelt kép forrása: hunvolley.hu)

Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
3 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
6 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
6 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
6 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik