Vívás: Wolf Eszter bronzérmet szerzett az udinei junior-vk-n

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2023.01.06. 20:39
Címkék
A Budapesti Honvéd tőrözője, Wolf Eszter remek teljesítménnyel bronzérmet szerzett az olaszországi Udinében rendezett junior-világkupaversenyen.

Pénteken kezdődött a juniorkorú tőrözők és párbajtőrözők háromnapos világkupaversenye az olaszországi Udinében. A viadalról a magyar fiatalok sem hiányozhattak, közülük pedig a Budapesti Honvéd tőrözője, Wolf Eszter bronzérmet szerzett.Wolf Eszter bronzérmet szerzett.

A Magyar Vívó Szövetség beszámolója szerint Kiss Tibor válogatott edző tanítványa már a csoportkörben is nagyszerűen vívott, és a folytatásban sem romlott a teljesítménye. A legjobb 32-ig úgy jutott el, hogy alig kapott tust, majd a következőkben francia és olasz ellenfeleket legyőzve ért el egészen az elődöntőig, pályafutása eddigi legjobb nemzetközi eredményét elérve. Az elődöntőben az olasz Calvanese győzte le.  

Wolf mellett négyen jutottak a legjobb 64 közé, köztük a kadét korú Kollár Anna és Badár Szonja, ám mindannyiuknak ez a forduló jelentette a végállomást.

A fiúk között egyedül Horváth Márk jutott el, a legjobb 32 közé. Egy körrel korábban további három magyar vívó volt érdekelt, a kadét Pelle Domonkos is. 

Szombaton a csapatversenyekkel folytatódik a program.

Junior fiú párbajtőr-világkupa, Udine, 252 induló.
A csoportmérkőzéseken:
 Pelle Domonkos 5 győzelem/1 vereség, Kovács Gergely 5/1, Keresztes Ádám 5/1, Hirtling Márton 4/2, Csabai Máté 4/2, Somody Soma 4/2, Horváth Márk 4/2, Kulcsár Viktor 4/2, Horváth Ádám 4/2, Kerényi Gábor 4/2, Gálik Balázs 3/2, Balázs Bence 3/3 (valamennyien továbbjutottak). 

A legjobb 128 közé jutásért: Gálik-Gunbileg (mongol) 15:8, Kulcsár-Kuzma (ukrán) 15:10, Horváth Á.-Ehringhaus (német) 15:13, Somody-Kotala (cseh) 15:11, Horváth M.-Hertel (osztrák) 13:12, Csabai-Buelau (német) 15:14, Kerényi-Jordaan (dél-afrikai) 11:15, Balázs-Petrobelli (ír) 9:15.

A legjobb 64 közé jutásért: Kovács-Friedli (svájci) 15:7, Horváth M.-Nicoli (olasz) 15:11, Pelle-Stroop (holland) 15:7, Hirtling-Loeman (belga) 15:12, Horváth Á.-Marghescu (román) 7:15, Kulcsár-Archambeaud (francia) 11:15, Somody-Petrich (brazil) 11:15, Keresztes-Favre (svájci) 14:15, Csabai-Locatelli (olasz) 11:15, Gálik-Muminov (üzbég) 8:15.

A legjobb 32 közé jutásért: Horváth M.-Majsztrenko (ukrán) 15:7, Kovács-Dziura (lengyel) 12:15, Pelle-Mastromarino (olasz) 11:15, Hirtling-Del Contrasto (olasz) 6:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Horváth M.-Mencarelli (olasz) 10:15.

Végeredmény: 1. , 2. , 3. és , …28. Horváth Márk, …37. Pelle Domonkos, …42. Kovács Gergely, …48. Hirtling Márton, …73. Keresztesi Ádám, …86. Csabai Máté, …89. Somody Soma, …93. Kulcsár Viktor, 94. Horváth Ádám, …97. Gálik Balázs, …144. Kerényi Gábor, …158. Balázs Bence.

Junior leány tőrözők világkupája, Udine, 166 induló.
A csoportmérkőzéseken:
 Wolf Eszter 6 győzelem/0 vereség, Kollár Anna 6/0, Szurmai Laura 4/2, Kalocsai Luca 4/2, Marosi Gréta 4/2, Badár Szonja 3/3, Kovács Réka 3/3, Bartus Klaudia 2/4, Sperka Jázmin 2/4 (továbbjutottak), Papp Jázmin visszalépett. 

A legjobb 64 közé jutásért: Marosi-Roth (cseh) 15:12, Kollár-Tasdelen (török) 15:9, Wolf-Wong (szingapúri) 15:1, Badár-Kalocsai 15:14, Szurmai-Tang (ausztrál) 15:11, Sperka-O. Szopit (ukrán) 3:15, Kovács-Lachman (lengyel) 6:15, Bartus-Kuritzky (izraeli) 12:15.

A legjobb 32 közé jutásért: Wolf-Adams (brit) 15:5, Marosi-Giordani (olasz) 9:15, Kollár-Molinari (olasz) 11:15, Badár-Grandis (olasz) 7:15, Szurmai-Wierchowska (lengyel) 7:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Wolf-Raggio (olasz) 15:9.

Nyolcaddöntő: Wolf-Audibert (francia) 15:13.

Negyeddöntő: Wolf-Molinari (olasz) 15:9.

Elődöntő: Wolf-Calvanese (olasz) 11:15.

Végeredmény: 1. Aurora Grandis (olasz), 2. Matilde Calvanese (olasz), 3. Wolf Eszter (edző és válogatott edző: Kiss Tibor) és Lior Druck (izraeli), …34. Kollár Anna, …48. Szurmai Laura, …54. Marosi Gréta, …59. Badár Szonja, …71. Kalocsai Luca, …81. Kovács Réka, …106. Bartus Klaudia, …113. Sperka Jázmin. 

 (A kiemelt képen: Wolf Eszter / Forrás: Magyar Vívó Szövetség)

Legfrissebb hírek

Gill: Ha a labda tovább is megy, az ember nem fog – ez a futball

Foci vb 2026
3 perce

Joe Hart a franciák tizenegyese előtt történtekről: „Gusztustalan, amit Paraguay művelt!”

Foci vb 2026
13 perce

90 évvel ezelőtt a Haladást ünnepelte Szombathely

Képes Sport
34 perce

Videó: ezért lehetett szüksége Mbappénak védelemre a lefújás után

Foci vb 2026
56 perce

A három bajnoki címet szerző Takács Zsombort addig tartaná meg az MBH, amíg tudja

Kerékpár
1 órája

Gyémánt Liga: Jefferson-Wooden hajszállal Richardsson előtt női 100 méteren

Atlétika
1 órája

Vízilabda: „Nem kifogásokat keresünk, tanulni akarunk” – Kovács Róbert

Utánpótlássport
1 órája

Varga Zsolt: Örülök, hogy egy nehezebb meccset játszottunk

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik