Jégkorong: az Újpest az első döntős az U14-es élvonalbeli bajnokságban

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2023.02.28. 09:05
Címkék
Az U14-es és az U16-os élvonalbeli jégkorongbajnokság is az elődöntőknél tart, a fiatalabbaknál pedig az Újpest már a döntőre készülhet.

Még március sem kezdődött el, ám már fel is jegyezhettük az első döntőbe jutó csapatot a hazai U14-es élvonalbeli jégkorongbajnokságban. Az Újpesti Jégkorong Akadémia pre-akadémiai korosztályos együttese megnyerte az alapszakaszt, míg a középszakaszban a MAC Budapest szerepelt a legjobban. Ezután a két fővárosi csapat mellett a Vasas SC és az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia is megnyerte a negyeddöntős párharcát,

február második felében pedig már az is eldőlt, hogy az újpestiek lesznek a döntő egyik résztvevői.

Az UTE a fehérvári Ocskay-akadémiával csapott össze a legjobb négy között, hazai pályán sima, 10–2-es győzelemmel kezdett. A fővárosiak a folytatásban sem engedtek ki, idegenben 5–0-s sikerrel folytatták a menetelésüket, majd hazai környezetben 7–1-gyel, így söpréssel zárták le a három győzelemig tartó párharcot. Az Újpestből Baróti Bence (4 gól, 3 gólpassz), Kórik Milán (3, 4) és Ferencz Lázár (2, 5) is hét pontot gyűjtött a három meccsen.

A másik ágon a MAC Budapest a Vasast múlta felül az első összecsapáson (5–1), a csapatokra viszont még minimum három találkozó vár; folytatás március elején.

Akcióban az újpesti U14-esek (Forrás: Újpesti Jégkorong Akadémia)

Az U16-os élvonalbeli bajnokság is a végéhez közelít, abban viszont még csak egy-egy elődöntőt rendeztek meg: a Budapest Jégkorong Akadémia 4–1-re verte a Vasast, az Újpesti JA pedig 5–2-re a fehérvári FEHA19-et.

(A kiemelt kép forrása: Újpesti Jégkorong Akadémia)

Legfrissebb hírek

A kötélhúzás is szerepel a Világjátékok 2029-es programjában

Egyéb egyéni
10 perce

Négy között a lengyelek és a törökök is a női röpi Eb-n

Röplabda
27 perce

US Open: szetthátrányból verte a 3. kiemeltet Hacsanov

Tenisz
1 órája

Nem zavarta meg a Ferencvárost Borbély kemény győri fogadtatása, simán megverte a címvédőt

Labdarúgó NB I
1 órája

Levette az aranylabdás Oleg Blohint – nekrológ Martos Győzőről

Magyar válogatott
1 órája

Olasz Kupa: elherdálta kétgólos előnyét, mégis simán továbbjutott a Palermo

Olasz labdarúgás
1 órája

Torna: Gál Kristófnak jól sikerült a formaidőzítés az ifjúsági Eb-re

Utánpótlássport
1 órája

Öt meccslabdáról kapott ki Bondár Anna a Grand Slam-győztes, korábbi top 5-ös játékostól

Tenisz
1 órája