Kézilabda: romániai erőfelmérő vár az ifjúsági leányválogatottra

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2023.02.26. 16:10
Címkék
Felkészülési tornán vesz részt az ifjúsági leány kézilabda-válogatott március elején: a fiatalok Romániában a házigazdák mellett a norvégokkal és a szlovákokkal is összecsapnak.

A juniorokhoz és a serdülőkhöz hasonlóan a magyar ifjúsági leány kézilabda-válogatottnak is felkészülési hét kezdődik hétfőn. A Bohus Beáta vezetőedző és dr. Woth Péter edző által irányított korosztály a következő napokban hazai környezetben készül, majd március elsején útnak indul a romániai Brailába, hogy részt vegyen a Carpati Trophy elnevezésű barátságos tornán.Bohus Beáta vezetőedző és dr. Woth Péter edző által irányított korosztály a következő napokban hazai környezetben készül, majd március elsején útnak indul a romániai Brailába, hogy részt vegyen a Carpati Trophy elnevezésű barátságos tornán.

A csapat eredményes évet zárt tavaly, hiszen – még serdülőként – aranyérmet szerzett a nyári EYOF-on, amely a korosztály első komoly nemzetközi megméretése volt, míg decemberben a lengyelországi Olimpiai Reménységek Versenyén diadalmaskodott.

A már említett romániai felkészülési tornán három ellenfele lesz a lányoknak,

amelyek közül – még serdülőként – minddel találkozott a besztercebányai európai ifjúsági olimpiai fesztiválon: a szlovákokat tizenhét, a románokat jóval kiélezettebb meccsen hét góllal győzte le az akkor még Penszki Gergely által irányított válogatott a csoportkörben, míg az elődöntőben a norvégok ellen vívta a legszorosabb meccsét a tornán. Az északiakkal 30–30-ra végződött a rendes játékidő, a hosszabbítás viszont a magyar fiatalok akarata szerint alakult (6–3). A szlovákokkal az ORV-n is „összefutottak” a magyar játékosok, akkor tizenegy gólos sikert ünnepelhettek.

A romániai Carpati Trophy menetrendje:

március 2.:
Magyarország–Norvégia

március 3.:
Magyarország–Szlovákia

március 4.:
Románia–Magyarország

(A kiemelt képen: az ifjúsági leányválogatott az ORV-n / Forrás: Handball Polska) 

Legfrissebb hírek

„Álom: játék, mint az élet” – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
17 perce

Nincs izé! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
22 perce

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
27 perce

Pénteki sportműsor: NB I; Liverpool- és Real Madrid-meccs; kezd a magyar válogatott a női kosár-vb-n

Minden más foci
31 perce

Európa legjobbja a világ legjobbjait is levadászná – sztárportré Amy Huntról

Képes Sport
32 perce

Socca-vb: Angliát legyőzve nyolcaddöntős a magyar válogatott!

Magyar válogatott
41 perce

Markgráf először kezdett a dán élvonalban, rangadót nyert vele a Köbenhavn

Légiósok
1 órája

„Ha megtanul úgy lőni a fiam, mint te, nagyon elégedett leszek” – Bruno Fernandes Szoboszlainak

Angol labdarúgás
1 órája