Kézilabda: számos fiatal villog a felnőtt másodosztályban

2023.02.07. 20:32
Címkék
A már FTC-s Csörgő Kristóf tavalyi, a Mezőkövesd színeiben elért gólszámát nem tudták eddig megközelíteni, ám ennek ellenére is eredményes félévet hagytak maguk mögött a felnőtt férfi NB I/B utánpótláskorú kézilabdázói.

A tavalyi év garantáltan emlékezetes marad a Ferencváros 18 esztendős irányítójának, Csörgő Kristófnak, aki az ifjúsági-válogatott mellett a felnőttmezőnyben is letette a névjegyét: a 2021/22-es NB I/B-s évad gólkirálya lett az alsóház hetedik helyén végző Mezőkövesd játékosaként, az alapszakaszban és a rájátszásban összesen 178-szor talált be az ellenfeleknek az elmúlt kiírásban. Nem csoda, hogy produkciójával a már említett fővárosi klub figyelmét is felkeltette, amely a nyáron átigazolta, azóta pedig a fiatal az NB I és az Európa Liga tempóját is felvette. A második vonalban szerzett tapasztalatok a 19 éves Pergel Andrejnek is jól jöttek, aki az előző évad alapszakaszának Nyugati csoportjában 133 gólt dobott a BFKA-Veszprém tagjaként; az átlövő az elmúlt félévben már az NB I harmadik helyén álló Mol Tatabányát segíti.Csörgő Kristófnak, aki az ifjúsági-válogatott mellett a felnőttmezőnyben is letette a névjegyét: a 2021/22-es NB I/B-s évad gólkirálya lett az alsóház hetedik helyén végző Mezőkövesd játékosaként, az alapszakaszban és a rájátszásban összesen 178-szor talált be az ellenfeleknek az elmúlt kiírásban. Nem csoda, hogy produkciójával a már említett fővárosi klub figyelmét is felkeltette, amely a nyáron átigazolta, azóta pedig a fiatal az NB I és az Európa Liga tempóját is felvette. A második vonalban szerzett tapasztalatok a 19 éves Pergel Andrejnek is jól jöttek, aki az előző évad alapszakaszának Nyugati csoportjában 133 gólt dobott a BFKA-Veszprém tagjaként; az átlövő az elmúlt félévben már az NB I harmadik helyén álló Mol Tatabányát segíti.

A férfi NB I/B 2022/23-as (öszevont) évada a múlt hét végén tért vissza a téli szünetről, a feljutásért való harc pedig szorosnak ígérkezik: az éllovas PLER-Budapest, a második QHB-Eger, a harmadik Agrofeed ETO UNI Győr és a negyedik BFKA-Veszprém három ponton belül áll.

A fiatalok idáig sem maradtak adósak a gólokkal, ám Csörgő múlt évi teljesítményével idáig nem bírták a tempót.

Összehasonlításképp: az FTC 2004-es születésű kézilabdázója az alapszakaszban 15 meccsen 103-szor talált be, míg a jelenleg futó kiírásban 16 fordulót követően a két legeredményesebb utánpótláskorú játékos szintén irányítóként remekel: a Pick Szeged U21-ből a 2003-as születésű Varga Mihály 15-ször lépett pályára, és összesen 77-szer ünnepelhetett, míg a BFKA-Veszprémből Czabula Máté (2004) 16 fellépésen 73 gólnál jár. Előbbi szeptemberben a klub NB I-es gárdájában is megkapta a lehetőséget, kétszer talált be a Dabas elleni győzelem során.

A Balaton-felvidéki Kézilabda Akadémia növendékei közül a veszprémi Szabó Tas (2002, 62 gól) és az egyaránt balatonfüredi Vári Márk (2003, 61) és Kovács Bence (2003, 59) sem panaszkodhat a találatai számára. Ötven fölé jutott még a salgótarjáni Varga Kristóf (2002, 55), a győri Lang Zalán (2002, 53) és a kecskeméti Szeverényi Bence (2002, 52) is, míg a listavezető PLER-Budapest együttesében a 2003-as Fekete Ádám (49 gól) zárt eredménes félévet.

(A kiemelt képen: Czabula Máté / Fotó: Wolf Attila, BFKA-Veszprém)

Legfrissebb hírek

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
4 perce

„Eljött a pillanatod” – ezt üzente Curtis a feleségének a női kosár-vb előtt

Kosárlabda
7 perce

Samuel Petrás: Minden nap keményen kell dolgoznunk, hogy elérjük a Ferencváros szintjét

Labdarúgó NB I
21 perce

Jön a budapesti atlétikai világdöntő „főpróbája”

Atlétika
43 perce

Megint maratoni csatát kellett vívnia, de Zverev ott van a 32 között a US Openen

Tenisz
1 órája

Majoross Gergely: A játékosokat igyekeztünk olyan kihívások elé állítani, amiket a mindennapokban nem biztos, hogy megtapasztalnak

Jégkorong
1 órája

Nagy Ádám: Remélem, egyre több ilyen nívós meccs lesz az NB I-ben!

Labdarúgó NB I
1 órája

Molnár Mátyás: Megfogadtam, úgy vetődöm majd, mint az édesapám

Labdarúgó NB I
2 órája